Párkányi Eszter: Szomorú, ha valakinek az elsődleges identitása a szexuális orientációja

Április 15-én rendezik meg az első Aszex Pride felvonulást. Sulyok Viktória, a Magyar Aszexuális Közösség egyik alapító tagja szerint „Orbán Viktorék nem igazán vannak tisztában azzal, hogy ők is léteznek”.

A szervezők azt állítják, a felvonulásra azért van szükség, mert az aszexuálisokat sok diszkrimináció éri mind a munkahelyen, mind az örökbefogadás terén.

Kell ez nekünk? Budapesten rendezik meg a világ első Aszex Pride felvonulását


Hirdetés

A felvonulásról, az LMBTQ+ „kiválásról”, illetve Orbán Viktor aszexuálisokhoz kapcsolódó viszonyáról Párkányi Esztert, az Alapjogokért Központ elemzőjét kérdeztük.

— Léteznek-e olyan emberi jogok, amelyektől az aszexuálisok meg lennének fosztva – például a munkahely, az örökbefogadás területén? Milyen valós diszkriminációk érhetik őket a társadalomban?

— Az emberi jogok minden embert megilletnek etnikai hovatartozás, bőrszín, nem, szexuális irányultság, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy bármely más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, születés, vagy bármely más körülmény alapján történő megkülönböztetés nélkül. Éppen ezért

fogalmilag kizárt, hogy aszexuális irányultsága miatt bárkit megfosszanak bármely emberi jogától.

Ha valaki úgy érzi, hogy diszkrimináció érte, akkor megvannak a megfelelő intézmények, amelyekhez fordulhat, hogy kivizsgálják az ügyét.

— Eddig az aszexuálisokat az LMBTQ+ emberekkel együtt kezeltük, hiszen a rövidítés az aszexuálisokat is tartalmazza. Kell-e külön szexuális kisebbségként tekintenünk rájuk a jövőben?

— Ők magukra az LMBTQIA+ közösség tagjaiként tekintenek, a normálistól eltérő szexuális orientációk egyike az aszexualitás. Persze ők kikérik maguknak, ha azt mondjuk, nem természetes az, hogy valaki nem érez szexuális vonzalmat. Attól azonban, hogy ez a kijelentés rosszul esik nekik, még nem lesz kevésbé igaz.

Sulyok Viktória, a Magyar Aszexuális Közösség egyik alapító tagja nyilatkozata szerint a kormány figyelmét is szeretnék felkelteni az aszexuálisok iránt. Szükséges-e Orbán Viktornak az aszexuálisokkal foglalkoznia?

— Senkinek nem kell velük foglalkoznia. Magyarországon 18 éves kor felett mindenki azzal és úgy él, ahogy akar, azt csinál a négy fal között, ami jól esik neki.

Véleményem szerint a Pride-felvonulást sem kellene megszervezni, senkit nem érdekel, hogy ki kihez vonzódik – az aszexuális pedig nem vonzódik senkihez, így ennek még kevesebb „hírértéke” van.

Éljenek így, hajrá, de nem kell ezzel büszkélkedni vagy ezt mutogatni. Szomorúnak tartom, ha valakinek az elsődleges identitása a szexuális orientációja, ha ez teszi ki a személyisége lényegét és csak erről képes beszélni. A szexualitás maradjon a hálószobában.

A címlapképen Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője látható Birgit Kelle erdélyi szász származású német újságíró, író „Még normális? Akkor gendereljük!” című könyvének budapesti bemutatóján 2022. október 2-án. A kötet az Alapjogokért Központ gondozásában jelent meg. Forrás: MTI/Kovács Anikó

'Fel a tetejéhez' gomb