Ugandai lelkipásztort öltek meg muszlim rokonai a hite miatt

Adinani Bulwa lelkész korábban elmenekült az észak-ugandai muszlimok elől, aztán januárban tért haza, mielőtt március 10-én, 42 éves korában meggyilkolták volna – közölte a The Christian Post.

A lelkész felesége elmondta, hogy február elején négy muszlim rokonuk tért át a kereszténységre, de a család elsőszülött fia ellenállt és figyelmeztette a családot, hogy tartsák meg muszlim hitüket. A nő hozzátette, hogy két héttel később a férjét a szülei házába hívták egy családi gyűlésre, ahol nyomást gyakoroltak rá, hogy térjen vissza a keresztény hitre, de ő azt mondta, hogy kész meghalni Krisztusért.

Március 10-én este fél tíz körül aztán több muszlim rokon is a házukhoz érkezett, dühösen kiabálva.

„Azt mondták: »Mi egy muszlim család vagyunk, és Allah a mi Istenünk«. Bemenekültünk a gyerekekkel a hálószobába, a férjem pedig a nappaliban maradt. Kiráncigálták a házból. Később távolabbról hangos jajveszékelést hallottunk, de bent maradtunk a házban. A férjem nem tért vissza. Kora reggel elmentem egy keresztény szomszédhoz, aki elkísért a helyszínre, ahol láttam a távolban a férjemet félmeztelenül. Nem tudtam uralkodni az érzelmeimen, és hangosan kiabáltam, majd a sokk miatt elájultam” – mesélte a feleség.


Hirdetés

Bulwa lelkész holttestét egy mély vágással a homlokán, a nyakán egy kendővel találták meg, amely arra utalt, hogy megfojtották és a lábán is ejtettek több vágást.

Számos keresztény érkezett a helyszínre, hogy végső búcsút vegyen a lelkésztől, aki öt gyermeket hagyott hátra. Az özvegy elmondta, hogy a férje halála óta a gyerekeivel egy segítőjük házában találtak menedéket, ugyanis félnek a rokonoktól.

„A biztonságunk forog kockán. Mástól kellett segítséget kérnünk. Most imákra van szükségünk, hogy Isten vezessen minket a következő lépésünk felé” – tette hozzá.

A címlapkép illusztráció. Forrása: Unsplash

'Fel a tetejéhez' gomb