Magyarország kivéreztetésének ismeretlen fejezeteire derült fény
Franciaország és az Oszmán birodalom titkos szövetsége, egy elfeledett hadjárat és Szász Móric magyarországi „háborúja” – Kanász Viktorral a Magyarságkutató Intézet történészével legutóbbi kutatásairól beszélgettünk.
– Munkáiban az 1552-es esztendő fontosságára hívta fel a figyelmet. A nagy várháborúk egyik legfontosabb éve miért volt sorsfordító jelentőségű a Magyar Királyság életében?
– 1552-ben az Oszmán Birodalom kettős hadjáratot indított a Magyar Királyság ellen. A délről támadó fősereg egymás után foglalta el a központi várakat: ekkor esett el többek között Temesvár és Szolnok is. Eközben a budai pasa sikeresen ostromolta Veszprémet, majd pedig a Buda körüli kisebb várakat, például a Szondi György vezette Drégelyt. A két sereg Szolnoknál egyesült és elindult Eger ellen.
Bár Egert hősies ellenállásának köszönhetően Dobó Istvánnak sikerült megvédenie, mégis óriási területek kerültek oszmán fennhatóság alá.
– A hadjárat megkezdése és az egri vár védelme között hónapok teltek el. Miért nem érkezett segítség Magyarországra?
– Jogosan merül fel a kérdés, hogy miért nem mentették fel Egert vagy korábban más várakat a keresztény csapatok? Illetve legalább ugyanilyen fontos kérdés, hogy hol volt a magyar uralkodó ezekben a nehéz időkben? Bizonyára egész generációk fejében él még az az emlékezetes „tollasozós” jelenet a Nemeskürty István forgatókönyvíró által megálmodott Egri csillagok film-változatából, amely azt sugallja, hogy a magyar királyt nem érdekelte saját országa sorsa, s nem mutatkozott hajlandónak arra, hogy valódi segítséget adjon. A korabeli dokumentumok azonban arról árulkodnak, hogy ez a kép tévesen festi le a valóságot: Ferdinánd részéről nem a szándék, hanem a lehetőség hiányzott.
Egész egyszerűen olyan kedvezőtlen nemzetközi helyzet állt elő, amely közepette a magyar uralkodó nem tudott kellő segítséget nyújtani az előretörő oszmán csapatokkal szemben.
– Mi történt egész pontosan?
– Európa egyik legnagyobb válsággóca a Valois-Habsburg ellentét volt. A Habsburg család két vezető tagja, V. Károly spanyol király és német-római császár, valamint I. Ferdinánd magyar és cseh király jóvoltából eddig soha nem látott erőforrásokat tudhatott maga mögött. Ugyanakkor e címekkel sok belső problémát és komoly ellenfeleket is szereztek maguknak. Egyik legfontosabb ezek közül Franciaország volt. A francia uralkodó úgy érezte, hogy harapófogóba került, ezért II. Henrik minden eszközzel azon volt, hogy meggyengítse a Habsburgok hatalmát.
Ehhez pedig a „legkeresztényibb király” az oszmánokkal is hajlandó volt összefogni, hogy többfrontos háborúra kényszerítse őket.
– Ezek szerint Franciaország támadásával egy időben kezdett újabb hadjáratba az Oszmán Birodalom?
– Pontosan! 1552 tavaszán nyugati irányból a francia király indított támadást a birodalmi területek ellen, az oszmán erők keleten a Magyar Királyságot támadták, s mindeközben a Birodalom belsejében az ifjú szász választófejedelem, Szász Móric vezetésével egy kiterjedt protestáns lázadás vette kezdetét. E többfrontos háború pedig végzetesnek bizonyult.
– Habsburg Ferdinánd és a testvére, V. Károly császár ezért nem tudott elégséges erőket küldeni a magyarországi frontra?
– Igen, s ehhez látni kell, hogy az 1552-es év tulajdonképpen V. Károly és I. Ferdinánd uralkodásának egyik legnehezebb éve volt. V. Károly folyamatosan arra kényszerült, hogy csapatokat csoportosítson át a nyugati hadszíntérre a franciák ellen. Ezt a Ferdinánd és Károly közti testvéri kötelék is megsínylette: Károlynak a franciákkal szembeni hadakozás számított prioritásnak, míg Ferdinánd a keletről érkező veszedelmet látta égetőbbnek, katonai erejük viszont nem bizonyult elégségesnek, ami igen komoly feszültséget teremtett kettejük között. 
– Mit tudott tenni Ferdinánd, hogy a Magyar Királyságot megmentse?
– Először is a magyarországi seregeire tudott – volna – számítani, viszont az Erdélyben és a Partiumban táborozó, Castaldo által vezetett hada igen rossz állapotban volt, az Erasmus von Teufel által vezetett sereg pedig a palásti csatában szenvedett hatalmas vereséget a budai pasától. Így tehát komoly erősítésre volt szükség. Jogos igényként merült fel az is, hogy az uralkodó személyesen szálljon hadba az oszmánok ellen. Ferdinánd azonban világosan látta, hogy amíg a Birodalom ügyei nincsenek rendezve, addig a magyarországi hadszíntérre sem érkezhet megfelelő segítség onnan. Így tehát egy tudatos közvetítői, mediátor szerepet vállalt fel.
Megpróbált a fellázadt rendek és V. Károly között békítőként fellépni.
Abban reménykedett, hogy ha sikerül a Birodalmon belül békét kötni, akkor a felszabaduló anyagi és katonai erőt át lehet csoportosítani a Magyar Királyság területére.
– Így tehát személyesen nem tudott hadba vonulni a király.
– Igen, ugyanis Ferdinándnak bátyja parancsára Linzbe majd Passauba kellett mennie, hogy a lázadó birodalmi rendekkel tárgyaljon, ezért egy időre lekerült a napirendről a személyes hadba szállás lehetősége. Sőt a király pont a legválságosabb hónapokban kényszerült emiatt az ország határaitól távol tartózkodni. Mivel ő személyesen nem indulhatott Magyarországra, ezért megpróbálta fiát, Miksa főherceget elküldeni. Ő meg is érkezett a Csallóközbe, viszont súlyosan megbetegedett, így végül ő is visszatért az udvarba. Ekkor egy különleges fordulat következett be: Ferdinánd királynak hosszas tárgyalások során sikerült rávennie V. Károlyt és a fellázadt Szász Móricot, hogy a választófejedelem személyesen vonuljon hadseregével Magyarországra. 
– Azt akarja mondani, hogy Ferdinánd király azt a személyt küldte a magyar várak felmentésére, akivel nemrég még háborúban állt?
– Igen, Ferdinánd bravúros diplomáciai megoldások sorozatával érte el, hogy Szász Móric ne ellene háborúzzon, hanem inkább szövetségeseként az oszmánok ellen vonuljon. Nem kis eredmény volt ez.
– Mégis, hogy sikerült ezt elérnie?
– Szász Móricnak az volt az egyik problémája, hogy V. Károly az apósát fogságban tartotta. Ezen viszonylag könnyen lehetett segíteni. Móric továbbá helyesen mérte fel a magyarországi hadszíntér jelentőségét. Ne felejtsük el, 1542-ben személyesen vett részt Buda sikertelen visszafoglalási kísérletében. A lényeg az, hogy 1552 októberében – Pozsony érintésével – egy 11–15 ezer fős keresztény hadsereggel vonult Győr alá, ahol magyar csapataival Nádasdy Tamás is csatlakozott hozzá. Ne feledjük, akkor már javában zajlott az egri vár ostroma. 
– Szász Móric nem szerette volna felmenteni Egert?
– Erre vonatkozóan ellentmondásos adataink maradtak fent. Annyi bizonyos, hogy Szász Móricban benne élt a török legyőzésének vágya, több mint tízezer katonája volt, de mindez az Eger alatt harcoló legalább kétszeres oszmán sereggel szemben kevésnek bizonyult, s nem tartották elégségesnek arra, hogy sikeres felmentő hadjáratot kíséreljen meg vele. Igaz, hogy az oszmán sereg a hadjárat vége felé már korántsem volt ereje teljében, de egy ilyen többszörös túlerővel szemben – főleg a palásti csata után – nem merték megkockáztatni az esetleges újabb kudarcot. Ezért Szász Móric elsősorban Győr megerősítésébe fogott. Jelentős földmunkák kezdődtek meg, egy sáncrendszert alakítottak ki.
– Miért volt Győr szerepe ennyire jelentős?
– A győri vár a 16–17. században a magyar végvárrendszer egyik legfontosabb pillére volt, ugyanis a legfontosabb hadi felvonulási út, a Duna útvonalán, Bécs előterében feküdt.
Ezt a kortársak is látták, a Ferdinánd mellé rendelt szentszéki nuncius, Girolamo Martinengo 1552-ben Ausztria kapujának nevezte.
Ha azt hinnénk, hogy mindez csak Bécset őrizte, akkor tévedünk, Győr ugyanis nem csak Ausztriát, hanem a dunántúli területet is védte. Látnunk kell azt is, hogy ha Bécs abban a korban elesett volna, akkor valószínűleg a magyarországi végvárrendszer is erre a sorsa jut.
– Szász Móric tehát nem vonult Eger felmentésére, de mit csinált seregével azon kívül, hogy beásták magukat Győr alatt?
– Nagy összecsapásokra nem vállalkozhatott, de több portyát is indított a Dunántúlon. Ilyen jelentős, de elfeledett haditett volt az Esztergom elleni portya, amikor egy komolyabb, elsősorban magyar huszárokból álló keresztény csapat Esztergom alatt több száz törököt hányt kardélre, levágott fejeiket pedig Győrbe vitték.
– Eközben pedig a magára hagyott Dobó István Egerben elűzte a törököt.
– Igen, Dobó és a hősiesen védekező várvédők szerepe megkérdőjelezhetetlen az egri vár védelmében, s való igaz, hogy a vár felmentési kísérlete elmaradt. Mindezeket áttekintve feltehetjük a kérdést: volt-e tehát értelme Szász Móric herceg győri táborozásának? Ha azt nézzük, hogy bár Esztergom alatt sikeres harcokat folytatott a herceg alá rendelt lovasság, de a kortársak – és az utókor – által várt egri felmentő hadjárat elmaradt, akkor nemleges választ kell adnunk, akkor is, ha ennek okai érthetők.
Ugyanakkor a hadjárat komoly diplomáciai üzenetet hordozott a Birodalom rendjei, valamint az oszmánok számára is.
Az oszmán hadvezetés tisztában lehetett a Győr alatti sereg fontosságával, mindennek ugyanis a konkrét katonai jelenléten felül komoly üzenetértéke volt, amely ismét csak az európai nagypolitika figyelembevételével érthető meg. Az 1550-es évekre világossá vált, hogy Franciaország rendszeresen összejátszik az Oszmán Birodalommal. Mint láthattuk, ez történt 1552-ben is. Nem hiába biztatta ez év május 10-én Szulejmán szultán a francia királyt és a birodalmi szövetségeseit a Habsburgok elleni küzdelemre. Azzal, hogy nem kevés diplomáciai talentumot mutatva Ferdinánd király maga mellé tudta állítani a pár hónappal korábban még ellene és testvére ellen háborút viselő szász választót, látványosan demonstrálta, hogy minden ellentétes véleménnyel szemben a Birodalom kitart a Habsburgok mellett, s ahogy a későbbiekben is többször tanújelét adta, a felekezeti ellentéteket háttérbe szorítva kész fegyverrel is szembeszállni az oszmán előtöréssel. Mindezt figyelembe véve Szász Móric 1552-es magyarországi hadjárata és győri táborozása jóval fontosabb szerepet játszott, mint amelyet az utókor tulajdonít neki.
Tóth Gábor
A címlapképen Braun és Hogenberg metszete látható. Forrás. Wikipedia.hu
