Tovább folytatódik a mentőautók korszerűsítése

Újabb 33 mentőautó beszerzésére nyílt lehetőség 1,5 milliárd forint értékben – jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Takács Péter azt mondta, a folyamatos beruházásokkal hat év alá csökken a Magyarországon futó mentőautók átlagéletkora. Az államtitkár bejelentette azt is, hogy egy éven belül két lépcsőben a kormány végrehajtja az egészségügyi szakdolgozói béremelést. Hozzátette, hogy az egészségügyben dolgozó, de nem egészségügyi ellátást végzők bérfejlesztésére is jut forrás, a kormány erre 8 milliárd forintot biztosított az idén. Csató Gábor, a mentőszolgálat főigazgatója elmondta, hogy a 33 mentőautóból most 15 érkezett hozzájuk, a többi gépkocsit a gyártás ütemétől függően kapják meg.

A mentőgépkocsik száma az Országos Mentőszolgálatnál (2008-2021)

A mentőgépkocsik száma az Országos Mentőszolgálatnál (2008-2021)

(MTI)

A címlapképen Új mentőautók az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Markó utcai központja előtt 2023. március 27-én.MTI/Balogh Zoltán

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre