Illegális hulladéklerakót működtethet a baloldali vezetés Vácon

A váci Kőhíd lakópark melletti erdős önkormányzati területen már több mint fél éve rakják le zsákszámra a szemetet és a veszélyes hulladékot. Több lakó arról beszélt, hogy gyakran látják zsákokkal, és egyéb rakománnyal megpakolva feltűnni a Váci Városfejlesztő Kft. platós autóját. A helyiek beszámolója szerint a város baloldali vezetése tervrajzokat is mutatott egy társasházról, mely Matkovich Ilona polgármester fia botrányos beruházása mellett kapna helyet – hangzik el a 0627.hu riportjában. 

Szeptember óta több alkalommal rögzítették, ahogy a legkülönfélébb hulladékok kerülnek a területre, majd pedig a nyomokból és a helyiek elmondásából ítélve egy nagyobb munkagéppel be is forgatták azokat a földbe. Ez viszont hulladékkezelésnek minősül, mely engedélyköteles. 

Szabó Csaba, a váci Fidelitas elnöke úgy nyilatkozott, ha mégse a városfejlesztő hordaná ide a szemetet, akkor is kötelessége lenne az önkormányzatnak, hogy az ilyen hulladéklerakókat felszámolják. 

Erre jött létre a hulladékudvar is, hogy a szemetet ne ide hordják, de úgy látszik a városvezetés ezen is spórol és inkább törvénytelenül feltöltenek egy területet szeméttel


Hirdetés

– fogalmazott Szabó Csaba a 0627-nek. A szemét eltemetése hosszútávon súlyos károkat okozhat a talaj minőségében, valamint a veszélyes anyagok könnyen bemosódhatnak a talajvízbe. 

Ez a városvezetés óriási felelőssége. Felháborító, hogy a választási kampányban zöldnek mondták magukat, ezzel szemben szándékosan szennyezik a környezetet

– fejtette ki a helyi Fidelitas elnöke. Elmondta, a hulladék eltemetését valamint a fák kivágását ezen a területen folyamatosan végzik, a pletykák szerint ide is egy ingatlant szeretnének építeni. Kiss Zsolt alpolgármester nemrégiben tervrajzokat is mutatott be erről a beruházásról, azonban Matkovich Ilona polgármester és Kászonyi Károly, a terület képviselője ezt tagadta. 

Miközben Vác város önkormányzata működtethet illegális hulladéklerakót, tavaly nyáron Kiss Zsolt alpolgármester szigorú fellépést és akár másfél millió forintos bírságot helyezett kilátásba az illegális szemetelőkkel szemben. A közterület-felügyelet vezetőjével, Szeri Mihállyal akkoriban úgy fogalmaztak, a beszerzett és telepített kamerák segítségével már több eljárás is folyik. Arról is beszámoltak, hogy a beszerzett és telepített kamerák felvételei alapján már több eljárás is folyik.

Szabó Csaba közölte, hogy a környezetvédelmi hatósághoz fordult a váci Fidelitas, miután a városi karbantartó cég illegálisan rak le hulladékot az önkormányzati területen.

Forrás és fotó: 0627.hu

'Fel a tetejéhez' gomb