Molnár Mikós atya: Az igaz Isten felragyogása V. – A megváltás mikéntje
A megváltás műve Jézus szabadságában születik meg. A mi állandó reagáló életvitelünk nehezen érti meg ezt a szeretetet, amely elsősorban proaktív. Krisztus elébe megy az emberi bűn okozta csapdának, mert ’eljött az Ő órája’. Sokszor tett tanúbizonyságot arról, hogy amíg ez nem érkezett el, addig képes elkerülni az ellene irányuló indulatokat. Nemcsak Názáretben, amikor meg akarják lincselni, halad át köztük, vagy nem csak Heródessel szemben éli meg ezt a szabadságát. Hanem úgy fogalmaz Lázár feltámasztásának történetében, hogy „Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja ennek a világnak a világosságát” (Jn 11,9) – utalva arra, hogy mivel Ő a világ világossága, és Ő Isten tervét valósítja meg, nincs miért félnie az ellene támadóktól. Tudja, hogy mikor adja majd át az életét.
Mivel Benne ott van ez a szabadság, így a Getszemáni kertben elé megy a katonáknak, és jelzi, hogy kicsoda Ő. Amikor beazonosítja nekik magát: „Én vagyok” abból látszik, hogy itt az isteni névre („Vagyok Aki Van”) történik utalás, hogy a katonák meghátrálnak és a földre rogynak. A teremtmény kezet emel a Teremtőjére. Bár, ahogy Jézus Pilátusnak megfogalmazza: „Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem kaptad volna.” (Jn 19,11), vagyis végső soron nem az emberek ereje tiporja Őt le, hanem önként átadja magát nekik, átengedve az irányítást az emberi bűnnek és aljasságnak. Ez a szabadsága mutatja a szeretetének valódiságát és erejét! Mi köztünk sokszor előfordul, hogy akár gyávaságból, gyengeségből, lustaságból teszünk szeretetcselekedetnek látszó gesztusokat a másik felé. Ezek annyit is érnek… De Jézus a saját döntésében érted is lép. Az Ő áldozatának minden emberre van hatása. Vonz minket, ahogy ezt előre megmondta (vö.: Jn 12,32).
Arról, hogy pontosan mi zajlik le a háttérben, csak sejtésünk lehet, felfogni képtelenek vagyunk! A sebezhetetlen Úr szolgáltatja ki magát nekünk, maga az Élet, a halhatatlan Isten készül a halálra. A Getszemáni kertben való vértverejtékezés, – bármennyire is szeretnénk, – nem az emberi elmúlással, vagy a fájdalommal való szembenézésből tör fel. Itt a Második Isteni Személy készül szétfeszíteni a kereteket, hogy értünk „bűnné legyen” (vö.: 2Kor 5,21). Felfoghatatlan dráma játszódik le, amelynek szinte csak töredéke a megostorozás (ami másnál maga a kivégzés) és a kereszthalál. A kárhozat felé lép a Fiú. Amikor majd a kereszten azt imádkozza, hogy Isten elhagyta őt, a 21. zsoltárra utalva, nem csak költői túlzásról beszél, hanem megtörténik az, amit így fejez ki a Biblia egy másik helyen: „Bár a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá, mégis (Istentől) megvertnek néztük, olyannak, akire lesújtott az Isten, és akit megalázott.” (Iz 53,4).
Ha megkíséreljük megérteni, mi is történik itt, mindenképpen érdemes szem előtt tartani, amit már az előző írásokban átelmélkedtünk: Isten nem képes igazságtalan lenni, hiszen Ő maga az igazság. Nem képes irgalmatlan lenni, hiszen Ő maga az irgalom. Amikor Jézus a bűn természetét is magára veszi, pontosan tudja, hogy Ő hatalmasabb ennél, így majd belülről feszíti szét a bűnt. Mivel nem ’sok bűnt’ vesz magára, hanem magának a bűnnek a természetét, így képes lesz belülről megsemmisíteni, hogy az minden ember minden bűnét képes legyen eltörölni. Azonban, itt már paradox módon rá is igazzá válik, amit az apostoloknak mond: „Eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat.” (Jn 9,4), holott Ő a világ világossága. Ebben a sötétségben szenvedi el értünk a halált.
Van egy elsőre megdöbbentő és könnyen félreérthető jövendölés a megváltásról! Így hangzik: „Úgy tetszett az Úrnak, hogy összetöri a szenvedéssel. Ha odaadja életét engesztelő áldozatul” (Iz 53,10). Hogy mondhat ilyet a Biblia, hogy az Úrnak úgy tetszett? Mi tetszik Neki azon, hogy összetöri a Fiút? – Ezt az igét csak akkor értjük meg, ha megértjük annak a súlyát, hogy Jézus bűnné lett értünk. Amint mondtam, Istennek nincs köze a bűnhöz. Sőt, le kell rá sújtania, össze kell törnie, mert Ő tökéletesen Szent. Nem az „tetszett” az Úrnak, hogy a Fiúra sújt, hanem, hogy a bűnt töri össze. Így szolgálatat igazságot.
Ugyanez a fejezet így fogalmazza meg a megváltást: „Igen, a mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze; a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást. Mi mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk, ki-ki a maga útjára tért, és az Úr mégis az ő vállára rakta mindnyájunk gonoszságát.” (Iz 53) Az Ő szent sebhelyei gyógyítanak minket, mert irgalmat gyakorolt, és igazságban váltott meg bennünket. Amikor a pusztában a kígyók a választottnépet a hűtlensége miatt mardosni kezdik, Mózesnek egy rézkígyót kell a fára tennie, hogy aki arra tekint megmeneküljön. Így kerül Jézus is a keresztfára, mint a mi bűneink „gyümölcse”, Akire, ha feltekintünk, nem csak arra emlékeztet, hogy mit okoznak a bűneink, hanem arra is, hogy Isten szeretete itt vált nyilvánvalóvá.
A gyógyulás általában arra van, ahonnan menekülünk! A személyiségzavarok gyakran a gyermekkorunk biztonságot adó mechanizmusaiból fakadnak, elavult megküzdési stratégiák mentén jönnek létre. Amivel annak idején túléltük a nehézségeket, az később a börtönünkké válik. Ahhoz, hogy szabaduljunk, éppen csak vissza kell térnünk az eredetéhez. Ahogy a bűnbeesés dinamikája kapcsán átelmélkedtük, éppen az visz minket „Júdás útjára”, hogy nem merünk visszatérni a lelkiismeret/felettesén és az ösztönök közti konfliktushoz. Ezzel rekesztjük ki magunkat a megváltásból! Így, bár kihat ránk a megváltás és Jézus szenvedése, halála a mi szabadulásunk, mégis a saját döntésünket ez nem helyettesíti. Választanunk kell, hogy elfogadjuk-e a felkínált ajándékot!
Jézus aztán a sírban nyugodva, leszáll a „sëol”-ba. Ezt manapság a „Pokolra szállásnak” szoktuk nevezni, de a héber kifejezés eleinte csak sírüreget jelent. Amikor, ugyanis halottként a sírban van, felveszi a korábban meghalt emberek létállapotát is, hogy azt is legyőzze, és őket is szabaddá tegye (vö.: Ef 4,8). Ezért kell harmadnapig halottnak maradnia.
Krisztus perében az Atya válasza, hogy feltámasztja Őt a halálból. Elfogadja az áldozatát és „kiengesztelődik” a világgal. Az igazság immár össze van békítve az irgalommal. Most már úgy tud nekünk irgalmazni Isten, úgy tud szabaddá tenni a bűneinktől, hogy abban semmi meghasonlása nincs. Az irgalom és az igazság újra együtt lesz felkínálva nekünk. Nem szabad elfelejtenünk, tehát, hogy „Nagy volt a ti váltságdíjatok. Dicsőítsétek meg (és hordozzátok) tehát az Istent testetekben.” (1Kor 6,20)
A címlapkép forrása: Pixabay
