Az oktatás jövőjéről tartott fórumot Győrben a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége 

Az oktatás jövője volt a témája annak a fórumnak, melyet a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Győri Csoportja rendezett az egyetem Apáczai Karán. A főként pedagógus résztvevőket az eseményt szervező dr. Ottófi Rudolfné, majd a házigazda, dr. Pongrácz Attila dékán köszöntötte – közölte a Győr+

A kerekasztal-beszélgetést dr. Zachar Péter Krisztián vezette, aki hangsúlyozta, hogy párbeszéddel szeretnék megvitatni azokat a közéleti kérdéseket, amelyek megosztják társadalmunkat, és szeretnének megoldást keresni, úgy, hogy megtalálják a közös érdekeket, a közös csomópontokat, amelyek mentén elindulhat a megvalósítás. 

A fórumon részt vett Rétvári Bence belügyminiszter-helyettes, a KDNP alelnöke, aki elmondta:

„az elmúlt hónapokban megkérdeztük a magyar szülőket, hogyan értékelik az iskolák teljesítményét, állapotát. A többség jelesre, jóra értékelte, vagyis jó minőségűnek tartja az oktatást. A nemzetközi diákolimpiákon nagyon szép eredményeket érnek el a fiatalok. Ha megnézzük az egyes iskolákat, látszik, hogy min kell javítani, akár az épületen, a felszereltségen, vagy éppen azon, hogy milyen tanárokra van szükség. A startpozíciónk jó, mert a magyar oktatás hagyományosan erős. Jelenleg a legfontosabb a béremelés, hiszen három év alatt 75 százalékos emelésre készülünk, amennyiben a nekünk járó uniós források megérkeznek. Abban bízunk, hogy két év múlva az átlagos pedagógus bér 777 ezer forint lesz Magyarországon. Ilyen mértékű emelésre még nem volt példa az oktatásban”.  


Hirdetés
A kép forrása: Facebook/Rétvári Bence

Dr. Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola  rektora kifejtette, hogy a jövő kapcsán arról kell beszélni, hogy a magyar oktatás némileg le van maradva a világ korszerű oktatási rendszerei mögött. „Magunkat kell utolérnünk, s ebben partnerek kell, hogy legyenek az iskolák, a pedagógusok, a szülők és a gyerekek is. Az oktatás megújítása óriási kihívás, nagyon széles társadalmi és nagyon komoly politikai akarat kell hozzá” – tette hozzá.  

A címlapkép forrása: Facebook/Rétvári Bence

'Fel a tetejéhez' gomb