Frivaldszky Edit: A CEDAW Bizottság olyan dolgokat vetett a szemünkre, amelyeket az ENSZ Nőügyi Bizottsága visszautasított

Az CEDAW Bizottság jelentése szerint több súlyos, rendszerszintű hiányosság van Magyarországon, amelyek a nemek közötti egyenlőtlenségeket fokozzák, valamint a lányok és nők biztonságát veszélyeztetik. Frivaldszky Edit, az Emberi Méltóság Központ igazgatója kommentálta a Vasarnap.hu-nak a bizottság megállapításait.

A CEDAW Bizottság a nők elleni diszkrimináció felszámolására létrejött testület, amely március elején hozta nyilvánosságra a magyar állam teljesítményére vonatkozó, soron következő értékelését. A dokumentum többek között a nők reprodukciós jogaira és szexuális egészségére vonatkozó kritikát is megfogalmazott.

A visszajelzésben a Bizottság javaslatot tett arra, hogy Magyarországon töröljék el a 2022. szeptemberében szívhang törvény néven elhíresült rendelet módosítását. A megfizethető fogamzásgátlási módszerekhez való hozzáférést még mindig korlátozottnak tekintették, valamint hiányolták az iskolai tantervből a szexuális ismeretek oktatását.

Frivaldszky Edit, az Emberi Méltóság Központ igazgatója lapunk megkeresésére elmondta, hogy a CEDAW Bizottság egy olyan dokumentumhoz kötött ellenőrző testület, amely azt vizsgálja, hogy megvalósul-e az országokban, amiket korábban vállaltak. Elmondása szerint, ezekkel a meglátásokkal


Hirdetés
olyan dolgokat vetettek a szemünkre, amelyeket New Yorkban pár nappal ezelőtt az ENSZ Nőügyi Bizottsága visszautasított, vagyis míg az egyik testület szorgalmazza az átfogó szexuális nevelést, addig a másik elutasítja azt.

A szakértő szerint nem minden 12 éves érett arra, hogy osztálytermi környezetben beszéljenek vele az abortuszról, azt pedig hogy a szülők erről esetleg ne tudjanak, kifejezetten felháborítónak tartja.

A szívhang törvényről megfogalmazott kritikával kapcsolatban Frivaldszky Edit elmondta, hogy már „a nők reprodukciós jogai és szexuális egészsége” megfogalmazás is az abortusz nemzetközi álneve.

A szakértő véleménye szerint a magzati szívhang meghallgatása olyan tények közlését jelenti, amely arról ad teljes körű információt, hogy valaki megfelelően tudjon dönteni.

„A terhesség tény, a várandósságban meg kell állapítani, hogy élő magzatról van szó. Ez azt jelenti, hogy nem halkítjuk le a szívhangot és nem fordítjuk el az ultrahang képet” – mondta Frivaldszky Edit.

Az igazgató azt is kiemelte, hogy sokszor azok is megijednek a terhesség tényétől, akik tervezték, de az nem azt jelenti, hogy eltitkoljuk a valóságot, hanem fontos, hogy mindenki tájékozottan döntsön a helyzetéről.

„Nem abban kell segíteni a nőket, hogy ne váljanak anyává, hanem – mivel egy emberi életről van szó – megoldást kell találni arra, ha a jövedelmük egy része, vagy a lakhatásuk bizonytalanná válik. Fontos, hogy egy segítő háló legyen körülöttük, amely megtartja a nőket, ha nehéz helyzetbe kerülnek” – mondta az igazgató.

A CEDAW Bizottság továbbra is nehezményezte, hogy Magyarország nem írta alá az Isztambuli Egyezményt, de a szakértő szerint már az is beszédes, hogy több ország között

Törökország is kilépett ebből.

Frivaldszky Edit felhívta a figyelmet, hogy az Egyezmény erősen férfiellenes, valamint bevezették a gender fogalmat, amely számos állam számára elfogadhatatlan meghatározás.

A címlapkép forrása: Pixabay.com

'Fel a tetejéhez' gomb