Kell ez nekünk? Budapesten rendezik meg a világ első Aszex Pride felvonulását

Az aszexuálisok úgy érzik nem férnek bele abba a „plusz” jelbe, amely elvileg azért lett kitalálva az LMBTQ+ rövidítéshez, hogy ne kelljen az összes kreált szexuális beállítódás kezdőbetűjét felsorolni, amikor a szivárvány mozgalmárokra szeretnénk utalni.

Áprilisban ugyanis Budapesten a világon elsőként megszervezik az Aszex Pride-ot és várnak mindenkit, akik szerint „fontos az aszex láthatóság növelése”, pedig eddig úgy tudtuk ennek a funkciónak a Budapest Pride is egyaránt megfelelt, miután az LMBTQ+ kifejezés magában foglalja az aszexuálisokat is.

Sulyok Viktória a Magyar Aszexuális Közösség egyik alapító tagja szerint „Orbán Viktorék nem igazán vannak tisztában azzal, hogy ők is léteznek”. De miért is kéne tudnia a miniszterelnöknek, hogy a magyar állampolgárok kivel hogyan, vagy esetleg egyáltalán nem üzekednek egymással?

Az aktivista szerint az aszexuálisokat ugyanolyan diszkriminációk érik, mint a betűleves összes tagját, mind az örökbefogadás vagy a munkahely terén.

Bár hozzáteszem, ebben a hatalmas diktatúrában, ahol nem megengedett az örökbefogadás homoszexuálisoknak, mégis léteznek olyan magyar homoszexuális párok, akik közösségi média oldalukon előszeretettel elbüszkélkednek adoptálási sikereikről, így nehéz elképzelni, hogy valaki azért ne vállalhatna ma Magyarországon gyermeket, csak mert aszexuális.


Hirdetés

Az emberek általában négy fal között tartják a hálószobatitkaikat, így számomra érthetetlen, hogy néhányan mégis miért éreznek késztetést arra, hogy ezt az információt megosszák például a munkahelyükön, az meg végképp nem világos, hogy miért kell utcai felvonulást rendezni azért, mert valakinek csökkent a libidója.

A címlapkép forrása: Facebook/Magyar Aszexuális Közösség

'Fel a tetejéhez' gomb