Lengyelország ebben az esetben kész beszállni az orosz-ukrán háborúba

Lengyelország franciaországi nagykövete egy tévéműsorban azt mondta, hogy az Ukrajnában zajló háború sokkal több az oroszok és az ukránok közötti fegyveres konfliktusnál. Felvetette, hogy van esély a háborúba való belépésre – írja az Index.

Jan Emeryk Rosciszewski szerint az ukránoknak azért van szüksége a támogatásra, mert a Nyugat alapvető értékeiért és kultúrájáért harcolnak.

„Ha Ukrajna nehéz helyzetbe kerül, megnőnek a veszteségei és előáll az a szituáció, hogy Ukrajna már nem tudja megvédeni magát és a függetlenségét, akkor nem lesz más választásunk, mint résztvevőként belépni a háborúba” – nyilatkozta a nagykövet.

Korábban Szergej Nariskin, az Orosz Külső Hírszerző Szolgálat igazgatója azt mondta, hogy a lengyel vezetés már dolgozik azon, hogy hogyan lehet Ukrajnát feldarabolni, ráadásul Varsó meg van győződve arról, hogy az Egyesült Államoknak és Nagy-Britanniának nem lesz más választása, mint támogatni ezt a tervet. 


Hirdetés
Vlagyimir Putyin orosz elnök is említette, hogy véleménye szerint Lengyelországnak területi követelései vannak Ukrajnával szemben. Még tavaly novemberben fogalmazott úgy, hogy Varsóban arról beszélnek, hogy Ukrajnának vissza kellene adnia azokat a területeket, amelyeket 1939-ben vettek el Lengyelországtól.

Forrás: Index

A címlapképen ukrán katona ül egy lövészárokban a kelet-ukrajnai Donyec-medencében levő Bahmutban 2022. december 31-én. Forrás:MTI/EPA/George Ivancsenko

'Fel a tetejéhez' gomb