Az Egyesült Államok ezt várja Kínától

Az Egyesült Államok azt várja a kínai elnöktől, hogy most zajló moszkvai látogatásán az államok szuverenitása és területi egységének sérthetetlensége mellett érveljen, összhangban ENSZ alapdokumentumával – hangzott el a Fehér Ház sajtótájékoztatóján.

John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője utalt arra, hogy a Kína által előkészített 12 pontos béketerv is hangsúlyozza az államok területi sérthetetlenségét. Közölte, hogy az említett alapelvnek Ukrajnára is vonatkoznia kell, és ennek értelmében az orosz haderőt is vissza kell vonni Ukrajna szuverén területéről.

A fehér házi illetékes reményét fejezte ki, hogy Hszi Csin-ping elnök befolyást gyakorol Vlagyimir Putyin elnökre annak érdekében, hogy leállítsák az orosz bombatámadásokat ukrán városok, kórházak és iskolák ellen.

Megjegyezte: az Egyesült Államok ezzel szemben aggódik amiatt, hogy a kínai elnök Moszkvában megerősíti a fegyverszünetre vonatkozó javaslatát, amely megengedné, hogy orosz erők ukrán területen maradjanak.

„Minden olyan tűzszünet, amely nem eredményezi az orosz erők eltávolítását Ukrajnából, gyakorlatilag ratifikálja Oroszország illegális területi hódítását, és lehetőséget ad számára a háború újraindítására egy előnyösebb időpontban” – fogalmazott John Kirby, összefoglalva az amerikai álláspont lényegét a kínai fegyverszüneti tervre vonatkozóan.


Hirdetés
Megjegyezte, hogy a világ nem engedheti meg Oroszország, Kína vagy bármely ország olyan taktikai húzását, amely befagyasztja a háborút a jelen helyzetben anélkül, hogy bármiféle látható utat kínálna Ukrajna szuverenitásának és területi integritásának helyreállítása felé.

John Kirby az amerikai-kínai viszonyra vonatkozó kérdésre válaszolva megismételte, hogy Washington nyitva tartja a kommunikáció csatornáit Pekinggel. Hangsúlyozta, hogy jelenleg is aktív egyeztetések zajlanak az amerikai pénzügyminiszter és a kereskedelmi miniszter látogatásáról, valamint reményét fejezte ki, hogy Antony Blinken külügyminiszter februárban elhalasztott pekingi útja is megvalósul.

Joe Biden és Hszi Csin-ping esetleges telefonbeszélgetésével kapcsolatban azt mondta, hogy az nem szenved késedelmet, hanem a megfelelő időben és körülmények között megtartják.

Újabb fegyver- és lőszerszállítmányt küld az Egyesült Államok saját készleteiből

Az Egyesült Államok újabb 350 millió dollár értékű (mintegy 130 milliárd forint) katonai segítségnyújtást jelentett be Ukrajna számára hétfőn.

Joe Biden elnök felhatalmazása nyomán –  a külügyminiszter határozata alapján – az amerikai haderő készleteiből lőszereket, rakétákat, fegyvereket és járműveket juttatnak el Ukrajnába.

A támogatási csomagban szerepelnek lőszerek a gyorsmozgású HIMARS rakétatüzérségi eszközökhöz, tarackokhoz, valamint a Bradley gyalogsági harcjárművekhez, emellett rakéták, tankelhárító fegyverek és folyami vízijárművek.

Az elnök felhatalmazása alapján az Egyesült Államok további katonai oktatási és kiképzési szolgáltatást is nyújt Ukrajna számára.

A mostani 350 millió dolláros csomag az amerikai kormányzat nyilvántartása szerint a 34. készletlehívás Ukrajna támogatása érdekében a védelmi tárcától.

(Forrás: MTI)

A címlapképen John Kirby, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsának stratégiai kommunikációért felelős koordinátora sajtóértekezletet tart a washingtoni Fehér Házban 2023. március 20-án. Forrás: MTI/EPA Pool/Jim Lo Scalzo

'Fel a tetejéhez' gomb