Elsősorban szíriai létesítményeket fenyeget terrortámadás veszélye Bécsben

Elsősorban Szíriához köthető létesítményeket fenyegetett terrortámadás veszélye Bécsben – közölte az osztrák rendőrség azzal a riasztással kapcsolatban, amelyet csütörtökön este feloldottak.

Szerdán az osztrák rendőrség hírszerzési forrásokra hivatkozva arra figyelmeztetett, hogy iszlamista terrortámadások érhetnek templomokat és más imahelyeket a fővárosban. Ennek kapcsán fokozták a veszélyeztetett helyszínek és létesítmények védelmét és megfigyelését.

Az Állambiztonsági és Hírszerzési Igazgatóság (DSN) frissített kockázati elemzése szerint csökkenteni lehet ezeket az intézkedéseket

– ismertette Daniel Fürst rendőrségi szóvivő csütörtök este az APA osztrák hírügynökségnek nyilatkozva.

Ezeket az óvintézkedéseket a helyzetnek megfelelően folyamatosan újraértékelték és módosították

– mondta Fürst, aki szerint most fel lehet oldani a riasztást. Csütörtökön hírszerzési értesülések új összegzése alapján azt közölték, hogy a figyelmeztetés kifejezetten a szíriai polgárháború kirobbanásának évfordulójával van összefüggésben, és elsősorban szíriai létesítményeket érint. A rendőrség a Twitteren azt is jelezte, hogy a szerdán nyilvánosságra hozott fenyegetettségi szint továbbra is magas, és az elővigyázatosságból bevezetett intézkedések érvényben maradnak. A hatóságok kapcsolatban állnak az érintett létesítmények képviselőivel. A szerdai hatósági figyelmeztetés ellenére a bécsi templomok és imaházak nyitva maradtak a hívek és a látogatók előtt. Fokozták a járőröző rendőrök számát, megerősítették több épület – köztük templomok – körül a biztonsági jelenlétet, de semmilyen szokatlan incidensről nem érkezett jelentés. A szíriai polgárháború 2011. március 15-én robbant ki.

(MTI)

A kép csak illusztráció. Forrás: senivpetro/Freepik

 

Bécsi templomok elleni iszlamista támadás veszélyére figyelmeztetett az osztrák rendőrség

Iratkozzon fel hírlevelünkre