Több, mint egymillió ukrán él már Németországban

A Migrációkutató Intézet legfrissebb elemzése a Németországban élő menekültek helyzetét tekintette át. A második világháború óta nem látott méretű menekülthullám kezelése egész Európának komoly kihívást jelent, különösen igaz ez az Ukrajnával szomszédos országokra. Az ukrajnai menekültügyi válság azonban nem csak a frontországokra helyez komoly nyomást, hanem Németországra is, ahol már több mint egymillió ukrán menekült tartózkodik.

A statisztikák szerint közülük egyre többen látogatják az integrációs kurzusokat és egyre többen lépnek a munkaerőpiacra, ugyanakkor a rendelkezésre álló lakások száma korlátozott. Egyes kritikus hangok arra is felhívják a figyelmet, hogy a nevelési intézmények sem rendelkeznek elegendő számú férőhellyel.

Mindez jelentős terhet ró a helyi önkormányzatokra, és társadalmi feszültségeket szíthat. A német belügyminisztérium 2023. február 23-án kiadott sajtóközleménye szerint 2022. február 24-e óta 1 066 000 ukrán menekült érkezett Németországba. 34 százalékuk gyermek, 58 százalékuk felnőtt (18–63 év közötti). Körülbelül 80 százalék a nők aránya, akiknek majdnem a fele gyermekével együtt érkezett Németországba.

A német társadalom pozitív hozzáállást és szolidaritást mutatott a hozzájuk érkező ukrán menekültek iránt és számos olyan intézkedést vezettek be, amelyek segítik a mindennapi boldogulásukat, társadalmi integrációjukat. Ennek köszönhetően egyre többen vesznek részt nyelvi kurzusokon, beilleszkedést elősegítő projekteken és lépnek ki a munkaerőpiacra.


Hirdetés
Kérdés azonban, hogy elsősorban a szálláshelyekre vonatkozó kapacitáshiány kérdését és az óvodai, valamint iskolai férőhelyekkel kapcsolatos problémákat hogyan tudja a szövetségi kormány kezelni.

A Németországban élő ukrán menekültek, egyéb származási országokból érkező menedékkérők, a már kiutasított, de haza nem tért személyek ellátása, elszállásolása együttesen teremti meg azt a feszült helyzetet, amellyel most szembe kell néznie az országnak. Bár az ukrán menekültek fele a háborút követően vissza szeretne térni Ukrajnába, kérdés, hogy ez mikor valósulhat meg, valamint az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a háború következtében újabb menekültek érkezhetnek Németországba.

E tekintetben a szövetségi belügyminiszter idén februárban úgy fogalmazott: „Amennyiben újabb nagyarányú menekülthullám indul el Ukrajnából, a menekülteket jobban el kell osztani Európában.”

Kérdés, hogy az Európai Unió többi tagállama támogatná-e a német javaslatot, különös tekintettel arra, hogy a migráció és menekültügy területén igen eltérő nézőpontokat kellene ütköztetni.

Forrás: Migrációkutató Intézet / Gyorselemzés 2023/8: Fekete Gréta: Az ukrajnai menekültek helyzete Németországban

A Németországban élők közel negyede rendelkezik migrációs háttérrel

Németország nem bír el több migránst

A címlapképen az orosz-ukrán háború elől Ukrajnából menekülő gyerekek játszanak a beregsurányi polgármesteri hivatalból kialakított segítségponton 2022. március 24-én. Forrás: MTI/Balázs Attila

'Fel a tetejéhez' gomb