Ha Macronon múlik, alkotmányos szabadságjog lesz az abortuszjog Franciaországban

Emmanuel Macron francia államfő szerdán a nemzetközi nőnap alkalmából bejelentette, hogy támogatja a terhességmegszakítás jogának alkotmányba foglalását.

„A parlamenti viták menete lehetővé fogja tenni, hogy – miként szeretném – ez a szabadság bekerüljön az alaptörvénybe” – mondta a köztársasági elnök a Gisele Halimi feminista ügyvédnő emlékére rendezett ünnepségen Párizsban. Macron szerint az alkotmánymódosítás néhány hónapon belül megtörténhet.

A francia képviselők tavaly novemberben nagy többséggel megszavazták azt a törvényjavaslatot, amely alkotmányba foglalja a terhességmegszakítás jogát.

Az államfő döntése alapján erről az alkotmánymódosításról a nemzetgyűlés és a szenátus együttes ülése, a kongresszus fog szavazni, nem pedig népszavazáson döntenek róla a franciák.

„Ez a feminista egyesületek győzelme, akik évek óta kérik a terhességmegszakítás jogának alkotmányba emelését”

– reagált a hírre a Nők Egyesülete nevű feminista szervezet, amely „a világom minden nő számára erős jelzésként” értékelte a francia elnök döntését. Az abortuszellenes Alliance Vita nevű szervezet viszont úgy vélte, hogy a terhességmegszakítás jogának alkotmányba foglalása „az utolsó lépcsőfok egy életeket veszélyeztető cselekedet banalizálása felé”.

Emmanuel Macron a megemlékezésen emlékeztetett arra, hogy a 93 éves korában 2020. július 28-án elhunyt Gisele Halimi az algériai függetlenség ügyének képviselete és a francia hadsereg által Algériában elkövetett kegyetlenségek elítélése mellett a terhességmegszakítás jogának elismertetéséért folytatott küzdelmével tűnt ki. Ügyvédként 1972-ben elérte, hogy a bíróság felmentsen egy illegális abortusszal megvádolt lányt, aki nemi erőszak áldozata volt. Gisele Halimi tevékenységével nyílt meg az út a terhességmegszakítás büntethetőségének megszüntetése előtt. Az ügyvédnőt 1981-ben nemzetgyűlési képviselőnek választották, s egy évvel később a parlament megszavazta a törvénytervezetét, amely ingyenessé tette az abortuszt.

Miután az amerikai alkotmánybíróság döntésével megengedte az amerikai tagállamoknak az abortusz betiltását, Franciaországban először az ellenzéki radikális baloldali Engedetlen Franciaország, majd a Reneszánsz névre átkeresztelt kormánypárt is bejelentette tavaly nyáron, hogy törvénytervezetet nyújtanak be, amely „alkotmányba foglalná az abortusz tiszteletben tartását”.

A két frakció végül közös javaslatot fogalmazott meg, amelynek megszavazását a beterjesztők „történelminek” minősítettek.

(MTI)

A címlapkép forrása: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Iratkozzon fel hírlevelünkre