Női foglalkoztatottság: ott vállalnak gyereket, ahol anyagi biztonságban van a család

A Szent István Intézet a nők munkaerőpiaci helyzetében való áttörésről publikált friss tanulmányt nőnap alkalmából, mely közérthető módon, plasztikus ábrákkal mutatja be a magyar női foglalkoztatás helyzetét 1900-tól kezdődően a 2010 utáni fordulatokra fókuszálva. 

Úgy fogalmaznak az első mondatban, hogy „a nők munkaerőpiaci részvétele nem elsősorban esélyegyenlőségi kérdés, az ugyanis a családok anyagi biztonságának megteremtéséhez elengedhetetlen”. 

2013 nőnapján jelentették be, hogy csúcson a női foglalkoztatás, azóta pedig ez a rekord minden évben megdőlt. A nők munkába állását és a gyermekvállalást egyszerre ösztönző intézkedések modellje (az idén már tíz éves GYED extra, a négygyermekes édesanyák és a 30 év alatti gyermeket nevelő nők SZJA mentessége stb.) hatékonyan járultak hozzá a női foglalkoztatottság javulásához és a születésszám emelkedéshez. 

Ez tükröződik vissza abban az adatban is, hogy a 6 év alatti kisgyermeket nevelő édesanyák foglalkoztatási rátája az elmúlt években jelentősen emelkedett, 2021-re már 73% volt, ami a korábbi, 2010-es sereghajtói pozíciónkat az Európai unió 9. legjobb mutatójára javította.

A hölgyek közül tavaly 2,2 millióan voltak foglalkoztatottak, ami a hivatásban való személyes kiteljesedés mellett azért is fontos eredmény, mert a munkából élők minél nagyobb száma teremti meg a családok és a nemzet nagy családjának létbiztonságát.


Hirdetés

A javuló arány, amely európai viszonylatban is kiemelkedő, a kormányzat munkaalapú és egyszerre a családokat támogató társadalomfilozófiájára építve – a számok tanúsága szerint – nemcsak a nemzetgazdaság számára jelentenek kiszámíthatóságot, elsősorban a társadalombiztosítási rendszer fenntarthatóságával, hanem jelentősen hozzájárulnak a vágyott, vagy épp váratlanul „becsúszott” gyermekek megszületéséhez is.

Ugyanis ott vállalják az új életeket, ahol a család anyagi biztonságérzete megfelelő, ahol nincs nagyobb szegénységi-kockázata a gyermeket vállalóknak, mint a gyermekteleneknek.

Forrás: Szent István Intézet.

A címlapkép forrása: Unsplash

'Fel a tetejéhez' gomb