Menczer Tamás: A Magyar Orvosi Kamara elnöke Gyurcsány Ferenc ex államtitkáraként viselkedik 

Menczer Tamás oldalán megjelent egy videó, amelyben a háborúról szeretett volna beszélni az újságíróknak, akik azonban arra voltak kíváncsiak, hogy „miért kellett az orvosi kamarának a jogköreit elvenni”. 

Az államtitkár elmondta, hogy a Fidesz-frakciónak Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár részletesen beszámolt arról, hogy mi történt az egyeztetések során a Belügyminisztérium és az Orvosi Kamara között, amelyek hónapokig zajlottak, többnyire Pintér Sándor belügyminiszter jelenlétében. 

Kiemelte, hogy a Magyar Orvosi Kamara végig támogatóan viszonyult a változtatásokhoz, amilyen plusz változtatást kért, azt az államtitkárság átvezette. Aztán a szervezet egyik napról a másikra  meggondolta magát, „politikai aktorként kezdett el viselkedni” és számos kérdésben fejezte ki az egyet nem értését. Ráadásul azt közölték, hogy nem is volt egyeztetés. 

Menczer feltett egy költői kérdést is, arra vonatkozóan, hogy vajon miért kezdett így viselkedni a Kamara elnöke, majd meg is válaszolta: „Tudjuk, hogy az Orvosi Kamara elnöke Gyurcsány Ferenc államtitkára volt”.  

Ennek kapcsán kifejtette, hogy ettől a ténytől eltekintve „a kamarai elnöki tisztségében viselkedhetne tisztességesen, de sajnos ő a politikai szerepvállalást választotta”. Az államtitkár bár nem tudja, hogy Kincses Gyula és Gyurcsány Ferenc között milyen kommunikáció zajlik él a gyanúperrel, hogy lehet ilyesmi, azonban azt, hogy a korábbi miniszterelnöknek köze van az álláspont változásához az „egyetlen logikus magyarázatnak” tartja. 


Hirdetés

Az újságíró kérdésére, miszerint miért hívja Kincses Gyulát folyamatosan Gyurcsány ex államtitkárának, hiszen ez olyan, mintha Orbán Viktort nem miniszterelnöknek, hanem Soros-ösztöndíjasnak hívnák, elmondta, hogy 

„Orbán Viktor miniszterelnökként viselkedik, a Kamara elnöke pedig úgy, mint Gyurcsány Ferenc ex államtitkára”.  

A címlapképen Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára interpellációra válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. február 22-én. Forrás: MTI/Balogh Zoltán

'Fel a tetejéhez' gomb