Athén sürgős vasútfejlesztési EU-támogatást kér a vasúti katasztrófa nyomán

Görögország európai uniós (EU) pénzügyi támogatást kér a görög vasúti közlekedés biztonságának sürgős fejlesztéséhez – jelentette be a görög kormány. Eközben egyre szélesebb körű munkabeszüntetéseket terveznek a görög közalkalmazottak, köztük a vasutasok, akik a balkáni ország történetének legsúlyosabb, 57 halálos áldozatot követelő múlt keddi vonatszerencsétlensége miatt tiltakoznak.

A szakszervezetek szerint a görög vasúthálózatot jelentősen meggyengítette a költségcsökkentés és az elégtelen beruházási szint, amely a Görögországot 2010 és 2018 között megbénító adósságválság következménye.

Kiriákosz Micotakisz görög miniszterelnök elismerte, hogy a több évtizedes hanyag üzemelés hozzájárulhatott a február 28-i tömegszerencsétlenséghez.

„Ahogy a kormányfő fogalmazott: nem tudunk, nem akarunk és nem is fogunk emberi hibák mögé bújni” – szögezte le Jannisz Oikonomu kormányszóvivő egy hétfői sajtótájékoztatón.

A szóvivő megerősítette, hogy a görög kormányfő újabb EU-s pénzügyi támogatást fog kérni a meglévő görög vasúthálózat fenntartásához és gyors korszerűsítéséhez. Hozzátette: Athén vasúti biztonságtechnikai know-how átadását is kérte EU-s partnerországoktól.

A görög kormányszóvivő nem adott bővebb tájékoztatást a részletekről vagy arról, hogy Athén pontosan mekkora EU-s támogatást szeretne igényelni.

Az EU technikai segítséget nyújt Görögországnak vasúthálózata korszerűsítéséhez és a vasútbiztonság növeléséhez – közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Twitter-üzenetében hétfőn, miután megbeszélést folytatott Micotakisszal.

„A vasúti közlekedés biztonsága kiemelt fontosságú” – fogalmazott von der Leyen, anélkül, hogy említést tett volna további pénzügyi támogatásról.

A február 28-i vasúti szerencsétlenség idején szolgálatban lévő görög állomásfőnök hatósági őrizetben várja a bírósági büntetőper megkezdését.

Görögországban több városban is kormányellenes tüntetések robbantak ki és munkabeszüntetések kezdődtek az ország történetének legsúlyosabb vasúti tömegbalesetét követően, beleértve a görög vasúti dolgozók gördülősztrájkját is, amelynek következtében leállt az ország vasúti közlekedése.

A munkabeszüntetéshez szerdán egynapos általános sztrájk keretében csatlakoznak a kormányzati dolgozók, a tanárok és az egyetemi hallgatók is – jelentették be az érintett szakszervezetek.

Hétfőn a tüntetők üres székeket és vörös szegfűket helyeztek a görög közlekedési minisztérium épülete elé, valamint „Számít az életünk” és „Gyilkosok” feliratú transzparenseket tartottak a magasba.

A görög vasúti dolgozók szakszervezete és a mozdonyvezetők legalább szerdáig meghosszabbították a munkabeszüntetésüket, és kijelentették, hogy a görög vasúti biztonsági rendszerek évek óta elavultak.

A több százezer munkavállalót képviselő Adedy érdekvédelmi ernyőszervezet „gyilkos bűncselekménynek” nevezte a vasúti balesetet, és a privatizációs döntések visszavonását, valamint a balesetért felelős vezetők megbüntetését követelte.

Görögország 2017-ben privatizálta a görög államvasutakat a nemzetközi pénzügyi mentőcsomagban vállalt kötelezettségei részeként, a vevő az olasz államvasutak (FSI) volt. A jelenleg Hellenic Train néven működő vállalat a személy- és teherfuvarozást végzi, míg a vasúti pálya, az állomások és egyéb infrastruktúra fenntartója és üzemeltetője az OSE nevű görög állami tulajdonú nagyvállalat.

A görög hatóságok a tömegszerencsétlenség részleteinek kivizsgálása és a nyomozás idejére felfüggesztették a vasúti közlekedést az Athén-Thesszaloniki útvonalon.

(MTI)

A címlapképen Kiriákosz Micotakisz görög kormányfő és Kosztasz Karamanlisz közlekedési miniszter látogatást tesz a közép-görögországi Lárisza városa közelében történt súlyos vasúti baleset helyszínén, ahol egy személyvonat tehervonattal ütközött 2023. március 1-re virradóra. Forrás: MTI/AP/Görög miniszterelnöki iroda/Dimtirisz Papamicosz

Iratkozzon fel hírlevelünkre