Podcast sorozat a munka és magánélet egyensúlyáról

A Családbarát Magyarország Központ a közelmúltban indította útnak új Podcast sorozatát, mely ezentúl havonta jelentkezik a munka és a magánélet összeegyeztetése témakörében. Hivatásukban elkötelezett és eredményes nők, édesanyák osztják meg személyes élményeiket, mutatnak példát az Egyensúlyban beszélgetésein keresztül.

Az izgalmas és sokakat érintő téma minden egyes alkalommal egy-egy ismert személyiség, munkájákban elkötelezett nő és édesanya tolmácsolásában kerül a közönség elé. A műsort vezetik: Szuromi-Kovács Ágnes, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője és Vágó Piros rádiós műsorvezető.

Az első adás vendége Nagy-Kálózy Eszter volt, a vele készült beszélgetésből többek között megtudhattuk, hogy a színésznő számára a legnagyobb dolog a világon egy gyermek születése. Azt is elmesélte, hogy sokszor a színpadon és a gyereknevelésben is az ösztönös megérzéseire hallgat, és szólt arról is, miért volt sorsszerű a találkozásuk Rudolf Péterrel, aki a férje és most a főnöke is egyben. Nagy-Kálózy Eszter kitért arra is, miért tartja fontosnak a belső harmónia megteremtését, és hogy a sport milyen szerepet tölt be az életében.


Hirdetés

A második vendég Czakó Borbála, közgazdász, a Hungarian Business Leaders Forum tiszteletbeli elnöke, korábbi londoni nagykövet volt. A vele készült beszélgetésből kiderült, már gyermekkorában megtanulta, hogy a család hatalmas biztonságot tud adni, és később, dolgozó édesanyaként is nagyon sokat köszönhetett a támogató családi háttérnek. De azt is megtudhattuk, miről beszélgetett II. Erzsébet királynővel a nagyköveti megbízólevele átvételekor és hogy miként tudta összehangolni a munkáját és a családi életét, amikor a férje hónapokig hajóúton volt.

A harmadik vendéggel, Beke Zsuzsával, a Richter Gedeon Nyrt PR és kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatójával készült beszélgetés február 18-án került adásba. A vele készült beszélgetés során szó volt arról, hogyan lehet egy kisbaba érkezését összeegyeztetni azzal, ha valaki éppen a karrierje csúcsán van, de azt is megtudhatjuk, hogy milyen a jó munkaadó, aki nem kényszeríti választásra az édesanyát munka és magánélet között. 

A címlapkép forrása: Családbarát Magyarország Központ/Förster Tamás

'Fel a tetejéhez' gomb