Jelentősen csökkent a német GDP

Jelentősen csökkent a német GDP 2022 utolsó negyedévében – tájékoztatott a Berlini Gyors.

Az előzetes várakozásokkal szemben a vártnál nagyobb mértékben csökkent a német GDP 2022 utolsó negyedévében. A német gazdaság rossz eredménye mögött elsősorban a magas infláció miatt csökkenő lakossági fogyasztás volt.

A Szövetségi Statisztikai Hivatal jelentése alapján a bruttó hazai termék (GDP) 0,4 százalékkal csökkent október és december között az előző negyedévhez képest.

Január végi első becslésében a Hivatal még csak 0,2 százalékos gazdasági teljesítménycsökkenésről számolt be.

Amennyiben a trend nem változna 2023 első negyedévében, úgy már technikailag recesszióról kellene beszélni – vélik a szakértők. Ugyanakkor mivel az állam a magánháztartásoknak és a vállalatoknak milliárdos könnyítéseket nyújt az energiaköltségek meredek emelkedése miatt, 2023 egészére vonatkozóan a szakértők többsége optimistább képet vetít elő a korábbi előrejelzéseknél.  A szövetségi kormány arra számít, hogy a gazdaság idén 0,2 százalékkal nő. Ez azonban az energiaválság hatásai miatt csak töredéke lenne a 2022-es 1,8 százalékos növekedésnek.

Ezzel egy időben a Szövetségi Statisztikai Hivatal közleményt adott ki a német éves infláció tavalyi értékének újraszámításáról.

Ennek keretében a Hivatal szakértői a németországi árak alakulását nyomon követő fogyasztói árindexet felülvizsgálták és új bázisévre konvertálták. Az ötévente aktuális átszámolás részeként ezúttal a bázisév 2015-ről 2020-ra változott. Ezen módosítás részeként az előző évek inflációs rátái is revideálás alá esnek. Így az éves átlagos 2022-es inflációs ráta is jelentős csökkenést mutat. Értéke 7,9 százalékról 6,9 százalékra csökkent.

Forrás: Magyar-Német Intézet, Berlini gyors

A címlapkép forrása: Pixabay.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre