Iskolás lányokat mérgezhettek vallási szélsőségesek Iránban

2022 ősze óta több száz tizenéves iskolás lányon mutatták ki a mérgezés jeleit. Néhányukat súlyos tünetekkel kórházba szállították, az ügyben eljárás indult.

Több mint 300 iskoláskorú lányt érint a tavaly ősszel kezdődő iráni mérgezési botrány. Az érintettek a Qom városban található, lányoknak fenntartott iskola diákjai, akik az elmúlt hónapokban különböző mérgezési tüneteket tapasztaltak. Többen kisebb fájdalmakkal megúszták, de voltak, akiket kórházba kellett szállítani, olyan súlyos tüneteik voltak.

Sokan panaszkodtak köhögésre, fejfájásra, szédülésre, szívritmuszavarokra, vagy légzési nehézségekre.

A rendőrség csak nemrég indított nyomozást az ügyben, a gyanú azonban máris vallási szélsőségesekre terelődött, akik így próbálnak tiltakozni a lányok iskolai oktatása ellen.

Younes Panahi helyettes egészségügyi miniszter szerint


Hirdetés
„egyes személyek azt szeretnék, ha minden iskola – különösen a lányokat nevelő intézmények – bezárnnának”.

Molavai Abdolhamid, az iráni szunnita kisebbség vezetője elítélte és embertelennek, iszlám-ellenesnek minősítette az esetet. Ugyanakkor hozzátette, nem zárja ki, hogy „ez egy bosszú, válasz a nőknek a nemrég kitört lázadásokra”.

A vallási vezető arra a hijab-égető nőjogi megmozdulásra utalt, ami azután vette kezdetét, hogy egy fiatal kurd nőt, Mahsza Aminit azért vertek halálra, mert nem az iszlám törvényeinek megfelelően volt felöltözve.

Forrás: Valeurs Actuelles

A címlapkép forrása: Pixabay

'Fel a tetejéhez' gomb