Az amerikai külügyminiszter nem akar találkozni kínai és orosz kollégáival

Nem kíván találkozni orosz és kínai hivatali partnereivel Antony Blinken amerikai külügyminiszter a G20-ak csoportjának újdelhi találkozóján – ezt maga Blinken jelentette be szerdán, taskenti látogatása során.

„Ha Oroszország valóban komoly diplomáciai erőfeszítéseket tenne (Ukrajna elleni) háborújának lezárására, mi lennénk az elsők, akik nyitnánk feléje, de semmi jel nem mutat erre” – fogalmazott a tárcavezető.

Hozzátette azonban, hogy vélhetően valamilyen közös találkozón a három külügyminiszter együtt lesz majd.

Antony Blinken a tervek szerint szerda este utazik Taskentből a 20 legnagyobb fejlett és feltörekvő országot tömörítő G20 újdelhi miniszteri találkozójára, amelynek egyik fontos témája Oroszország Ukrajna elleni háborúja lesz.


Hirdetés

A találkozón részt vesz Szergej Lavrov orosz és Csin Kang kínai külügyminiszter is.

Blinken és Lavrov 2022 januárjában, néhány héttel az ukrajnai háború kezdete előtt egyeztetett utoljára személyesen.

Szombaton a G20-tagországok pénzügyminiszterei egyeztettek, ám a találkozóról nem sikerült közös közleményt kiadniuk, mert a kínai és az orosz tárcavezető megvétózta a szövegben az ukrajnai háborút elítélő részt.

(MTI)

A címlapképen Antony Blinken amerikai külügyminiszter látható a világ 19 legfejlettebb gazdaságú és vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő húszas csoport, a G20 indonéziai külügyminiszteri találkozóján a Bali szigetén fekvő Nusa Duában 2022. július 8-án. Forrás: MTI/AP/AFP pool/Stefani Reynolds

'Fel a tetejéhez' gomb