Ungváry Zsolt: A kirekesztő rend
Rend a lelke mindennek. Ahogy József Attila megfogalmazta: „Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet”, illetve kicsit transzcendensebben: „Míg megvilágosul gyönyörű képességünk, a rend, mellyel az elme tudomásul veszi a véges végtelent.”
Rendnek kell lenni, mert anélkül semmilyen rendszer nem működik. Nem véletlen, hogy a sátán le akarja ezeket bontani, legyen szó bár a természet vagy a társadalom alkotta rendekről. Mindenki lázad, csoportok jönnek létre a legabszurdabb követelésekkel, és ismerik fel saját kívülállásukat a hagyományos szabályokon. A legkisebb rugalmasságot sem hajlandóak tanúsítani; vélt vagy valós különállásuk számára új elbírálást követelnek. Sosemvolt gendereket, tulajdonságokat fedeznek fel magukban, és ezekhez igazítanák, illetve ezekkel váltanák fel az évszázadok alatt kialakult hagyományokat.
Mindenféle kisebbségnek, előítéletektől és méltánytalanságtól szenvedőknek a követelései, teljesíthetetlen kívánságai és feltételei uralják el a világot. S miközben a liberális kor valamennyi, hajánál fogva előrángatott problémát valós gondként kezel, van olyan ember alkotta, a természetben sehol tetten nem érhető rend, amely hátrányosan különböztet meg személyeket, s eddig – amennyire látom – senki sem lázadt fel ellene.
A betűrendre gondolok.
Függetlenül minden teremtett igazságtól, természeti törvénytől, biológiai szükségszerűségtől, puszta önkényes döntés alapján a hangokat sorrendbe állították, s azóta ez határozza meg helyünket a társadalomban.
Aki a névsor végére szorult, annak ki kell várnia a fogorvosnál a többieket, és mire az Almásik és Báthoriak már rég az udvaron fociznak, szorongva hallgatják a fúrógép kihallatszó ijesztő berregését. Az előadásoknál már mindenki fáradt, éhes és unja az egészet, mire a Takácsok és Vasvárik szóhoz jutnak. Ha keveset küldenek az iskolatejből, Vékony és Zsolnai esélytelen, hogy jusson neki.
Én, aki az U betűmmel egész életemet abban a megaláztatásban éltem, hogy a jelenléti íveken az utolsó oldalra kellett lapoznom, az utolsó sorokba ülnöm, magam is elkövettem az alfabetikus véteknek nevezett kihágást; évekig az Alfaprint Nyomdával készíttettem a vállalkozás kiadványait, mert a megfelelő szaknévsor első három címét hívtam föl, s már meg is találtam egy elfogadható ajánlatot. A Zebulonprint azóta is veri a fejét a falba.
Feleségem az S-sel kezdődő nevével egész kislánykorában abban bízott, hogy egy jó házassággal előrébb kerülhet majd. Nem tudom, emiatt-e, de sokáig tartott, míg meggyőztem róla, hogy elfogadja a közeledésemet. Nem vagyok azonban az az alkat, aki bort iszik és vizet prédikál. Ezért, bár igen hátrányosan érint, elfogadtam az ábécé sorrendet, sosem lázadtam, nem gyűjtöttem aláírásokat, nem fordultam az EU-hoz, nem kezdeményeztem népszavazást.
Fontos, hogy megértsük a rend fontosságát és szépségét akkor is, ha ennek olykor elszenvedői vagyunk.
De ha sokáig bosszantanak mindenféle légből kapott ürüggyel a tradíciók és a normalitás rendje ellen lázadók, hát én is petíciózni és tüntetni fogok a betűrend megváltoztatásáért, amiben hitem szerint mellém állnak majd a Tóthok, Vargák, Wagnerek és Zalaiak, és hadat üzenünk az Abák, Baloghok és Bártfaiak privilégiumainak.
T. András barátom azt mondja, az is elég, ha ezentúl a keresztnév fog számítani. Nos, rajtam ez sem segítene…
Kép: Pixabay
