Nevet változtatott a Jobbik

Jobbik – Konzervatívokra változtatta nevét szombati budapesti kongresszusán a Jobbik Magyarországért Mozgalom – jelentette be Gyöngyösi Márton, a párt elnöke, európai parlamenti képviselője a tanácskozást követően tartott évadnyitó rendezvényen.

Mintegy háromszáz fős hallgatósága előtt a politikus a mai magyar közéletből hiányzó, világszerte támadás alatt álló értékek képviseletét ígérte, magukhoz hívva mindenkit, „aki elkötelezett a polgári, európai Magyarország mellett”.

Vissza kell adnunk a jobboldal becsületét; jobboldalinak lenni ne oroszimádat és nyegléskedés legyen, hanem európai, polgári világszemlélet, ahogyan Antall József idején – mondta Gyöngyösi Márton.

Pongrátz Gergely 20 évvel ezelőtt, a Jobbik párttá alakulásakor mondott szavait idézte, mondván,


Hirdetés
„a mi politikai közösségünk tőle kapta az 56-os lyukas zászlót örökségként”.

Az egykori KISZ-es, majd liberális, mára álnemzetivé vedlett kommunisták oldalára Gergely bácsi sosem állt volna, ő sosem adta volna a nevét egy oroszbarát elnyomó hatalomhoz – fogalmazott a Jobbik elnöke.

Arról beszélt: nincsen jelkép, amelytől a jelenlegi rendszer jobban félne, mint az 1956-os lyukas zászlótól, mert azzal szemben „mindig lelepleződnek”, ezért e szimbólum viselésére kért mindenkit, aki október 23., és nem november 4, szellemét vallja.

Az a béke, amit ők képviselnek, november negyedike békéje; az akasztófák és a jeltelen sírok békéje – mondta a fennálló rendszerre utalva a Jobbik elnöke, aki szerint „a Kreml ura ismét Európa és benne Magyarország leigázására tör, és itt járnak közöttünk segítői is”.

Annak a véleményének adott hangot: az autokrata rendszerek homokra épültek, az uralmuk fenntartására a gyűlöletkeltés, a szabadság korlátozása, az emberek életébe való beleszólás és a háború maradt eszközükként.

Ha valakinek lenne még illúziója, hová vezetnek a tekintélyelvű rezsimek, az megnézheti a híradásokban a szétlőtt városokat, a nincstelenné lett milliókat, és megnézheti a tömegsírokat – mondta az ukrajnai háborúra utalva.

Hozzátette: Európa megtanulta a történelmi leckét, és szinte egy emberként állt ki a szabadság, a demokrácia és az emberi méltóság mellett, „amelyet Putyin előbb Ukrajnában, majd egész Európában el akar pusztítani”.

Ugyanakkor „vannak politikusok, akik az orosz terrort közelebb érzik magukhoz, mint a szabadságot; ez pedig Orbán Viktor és rezsimje” – mondta.

A jövőbeni Jobbikot a pártelnök „új, nyugodt, de határozott konzervatív politikai erőként” jellemezte, amelynek politikája a felelőségvállalást, az emberi méltóság tiszteletét és a hatékonyságot állítja politikája középpontjába.

A szabadság nem kerül semmibe, csak békén kell hagyni az embereket. A felelős politizálás nem kerül semmibe, csak nem kell bolondságokat beszélni. Hatékony államot működtetni ugyan pénzbe kerül, de ami igazán drága, az a mutyi, meg az erőforrások pazarlása – jelentette ki Gyöngyösi Márton, aki szerint az emberek félelmei helyett méltóságukra kell építeni.

A politikus elmondta: nem külföldi mintákat akarnak átvenni vagy visszaforgatni az idő kerekét, céljuk egy olyan Magyarország, ahol nyugalom és kiszámíthatóság van, az ellentéteket vita oldja fel, békés építkezés zajlik, a munka és a tanulás megbecsülés tárgya.

Gyöngyösi Márton szerint ehhez olyan polgári szövetséget kell építeni, „amely világos, érthető és következetes, 21. századi konzervatív jobboldali politikával azon dolgozik, hogy ennek az országnak egy nap újra felelősségteljes vezetése legyen”. A politikus hozzátette: ennek a motorja pedig a Jobbik – Konzervatívok lesz.

A mi pártunk modern jobboldali politikai közösség, elutasítjuk az állam mindenhatóságát és hisszük, hogy az ember szabadsága a közösségek szabadságát is jelenti – fogalmazott Gyöngyösi Márton.

Hozzátette, elvetik a szociális demagógia minden formáját, felesleges központosítás helyett a társadalom önszerveződését támogatják, beleszólást adva nekik saját ügyeikbe.

Arról beszélt: olyan munkahelyek létrehozásában hisznek, ahol a nagy értéket teremtő munkáért európai színvonalú fizetés jár.

A politikus beszédében kiemelte: sorsdöntő a Jobbik számára az európai parlamenti és az önkormányzati választás is.

Megemlítette, nem szállnak be a baloldali kakasviadalba, szerintük helyben ismert, elismert emberekkel, civil szervezetekkel együttműködve, pártlogók nélkül kell indulni a 2024-es helyhatósági választáson.

Gondolkodjunk együtt, mert a gondolkodó embernél nagyobb fenyegetés erre a rendszerre nincs – fogalmazott a Jobbik elnöke, ebbe a munkába hívva a más világnézetű embereket is, mondván, „mi, együtt vagyunk Magyarország”.

(MTI)

A képen Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke, európai parlamenti képviselője beszédet mond a Jobbik évadnyitó rendezvényén Budapesten, az Off Kultúrszövőgyárban 2023. február 25-én. Forrás: MTI/Balogh Zoltán

'Fel a tetejéhez' gomb