Zártkörűen tárgyalt Münchenben az amerikai és a kínai külügyminiszter

A Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia (MSC) szünetében tárgyalt egymással szombaton Antony Blinken amerikai és Vang Ji kínai külügyminiszter – közölte egy magas rangú amerikai külügyi vezető.

Ez volt az első magas szintű érintkezés a két ország között azóta, hogy az Egyesült Államok két hete lelőtt egy állítólagos kínai felderítő léggömböt.

A tárgyalás részletei nem kerültek nyilvánosságra.

Blinken februárban az incidens miatt lemondta tervezett pekingi látogatását.

A találkozó előtt szombaton Vang ismételten bírálta az Egyesült Államokat, amiért lelőtte a léggömböt, amely Washington szerint hírszerző léggömb, míg Kína szerint a karolinai part közelében lelőtt légi jármű egy pályájáról letért meteorológiai megfigyelő léggömb volt.

Az értekezleten mondott beszédében Vang azzal is megvádolta Washingtont, hogy tagadta Kína gazdasági eredményeit és gátolni igyekszik a további fejlődését.

(MTI)

A címlapképen Vang Ji kínai külügyminiszter, államtanácsos beszédet mond a 56. Müncheni Nemzetközi Biztonságpolitikai Konferencián (MSC), a háromnapos rendezvény második napján, 2020. február 15-én. Forrás: MTI/EPA/Philipp Guelland

Iratkozzon fel hírlevelünkre