Az Európai Bizottság újabb szankciókat, kereskedelmi korlátozásokat javasol Oroszország és Irán ellen

Az orosz gazdaság zsugorodik, de fenn kell tartani a nyomást, ezért az Európai Bizottság egy újabb, tizedik szankciócsomagot javasol Oroszország ellen, ez kereskedelmi tilalmakra és az országba irányuló technológiaexport ellenőrzésére vonatkozik – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elmondott vitaindító beszédében.

Az Ukrajna ellen egy éve indított orosz háborúról szóló vitát elindítva a bizottsági elnök elmondta, hogy az új szankciók az orosz fegyveres rendszerekben, például drónokban, rakétákban és helikopterekben használt elektronikus alkatrészeket is érintenék.

Felhívta a figyelmet, hogy Oroszország több száz, Iránban gyártott drónt is bevet az ukrajnai harctéren, és ezek ukrán civilek életét oltják ki.

Ezért az Európai Bizottság most először javasol olyan szankciókat is, amelyek iráni gazdasági szereplőket és az Iráni Forradalmi gárda tagjait célozzák meg


Hirdetés

– jelentette ki.

(MTI)

A címlapképen Vlagyimir Putyin orosz elnök beszédet mond a mesterséges intelligenciával foglalkozó, Artificial Intelligence Journey elnevezésû nemzetközi konferencián Moszkvában 2022. november 24-én.
MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat

'Fel a tetejéhez' gomb