Hosszú távú segítségnyújtási programba kezd a Katolikus Karitász

Hosszú távú segítségnyújtási programba kezd a Katolikus Karitász a törökországi földrengés területén. A segélyszervezet MTI-hez eljuttatott, keddi közleményében azt írták, a földrengés területén dolgozó kutató-mentő csapat hazaérkezésével a segítségnyújtás nem áll meg, a szervezet összeállította és kedden útnak indítja első, 10 raklapnyi, 9 millió forint értékű humanitárius segélyét.

A négytonnás szállítmány több mint kétezer doboz higiéniai egységcsomagot, 420 darab hálózsákot és 3 dararab nagyméretű, 12 négyzetméteres sátrat tartalmaz az otthontalanná vált áldozatok ideiglenes elhelyezésére.
A közleményben idézték Écsy Gábort, a Katolikus Karitász országos igazgatóját, aki elmondta, a földrengés utáni első napokban a túlélők felkutatása volt fókuszban, a karitász mentőmissziója is közel egy hétig a helyszínen dolgozott. De ezzel párhuzamosan elkezdődött és várhatóan hosszú távú feladat lesz az otthontalanná váló és mindenüket elvesztő áldozatok segítése.

A szervezet első nagyobb szállítmánya Törökország budapesti nagykövetségének segítségével, repülővel jut el a földrengés által érintett területre. A segélyszervezet a helyi szervezetek kérései és igényfelmérései alapján további humanitárius támogatásokat tervez. A legfrissebb jelzések alapján generátorokra, sátrakra és konténerekre van a legnagyobb igény – írták. Hozzátették: az áldozatok mindennapi ellátása nagy összefogást igényel. Aki csatlakozni szeretne ehhez az összefogáshoz, a 1356-os adományvonal hívásával 500 forinttal segíthet vagy online adományozással juttathatja el támogatását a karitasz.hu oldalon.

(MTI)

A címlapképen a Katolikus Karitász Törökországból hazaérkező mentőmissziójának tagjai és az őket fogadók a Liszt Ferenc-repülőtéren 2023. február 13-án. A mentőcsapat 29 önkéntese és 4 kutyája túlélők után kutatott a földrengés sújtotta régióban, Kahramanmaras városban. MTI/Kovács Tamás

Iratkozzon fel hírlevelünkre