A jó házasságért minden nap dolgozni kell

Hamar Donát, az M5 szerkesztő-riportere és Hamar Noémi párkapcsolati szakértő a kapcsolatokról, a házasságban felmerülő kérdésekről beszélget a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) kisfilmjében, illetve arról, hogy miért jó a pároknak a húszas éveik elején összekötni az életüket.

Donát ma is helyes döntésnek tartja, hogy viszonylag fiatalon házasodtak össze. Noémivel az a tapasztalatuk, hogy akik később kötnek házasságot és kitolják a gyermekvállalást, azok számos olyan nehézséggel is szembesülnek, amelyeket a húszévesek nem igazán éreznek tehernek. Ezek között említette, hogy fiatalon sokkal gördülékenyebb az egymáshoz való alkalmazkodás, mint később, amikor mindenkinek megvannak már a maga rigolyái.

A szerkesztő-riporter szerint a fiataloknak tudatosabban kellene törekednie arra, hogy megismerjék a másikat, így bátrabban mernének kapcsolatot vállalni és a házasság mellett dönteni.

„Egy év alatt meg lehet ismerni a másik embert – ha valóban ez a célunk. A párkapcsolatoknak nem szabad az esti közös filmezésekben kimerülniük” – mondta Hamar Donát.


Hirdetés

Felesége, Noémi úgy gondolja, hogy sokak szerint a házasság egy menedék, ahova csak vissza kell vonulni, ahol megpihenni kell, de ez nem egy jó hozzáállás, mivel a házasságért a feleknek kölcsönösen kell dolgozniuk minden nap. Hangsúlyozta, hogy:

A házasság nem egy tündérmese.” 

Mindketten egyetértettek abban, hogy a házasság nem egy papír, hanem egy ígéret, egy szövetség, amely két ember elhatározásán alapul.

A feleség arról is beszélt, hogy az anyaság sok szempontból megterhelő és lemondásokkal teli, de az, hogy a húszas éveiben vállalt gyermekeket, azt is jelenti, hogy a harmincas éveikben „visszakapják” majd a közös életüket is.

A Kopp Mária Intézet Nekünk a házasság című videója elérhető a KINCS honlapján és közösségi média csatornáin.

 

Fűrész Tünde: A házasságkötések reneszánszát éljük

Exkluzív könyv jelenik meg Valentin napra

Címlapkép: Tóth Gábor, Vasarnap.hu

'Fel a tetejéhez' gomb