A török-szíriai földrengés halottainak száma meghaladta a 30 ezret

Élve mentettek ki szombat éjjel két gyereket a romok alól a földrengés sújtotta Törökországban, csaknem egy héttel a tragédia után. Az ENSZ összesítése szerint a halálos áldozatok száma már meghaladja a 30 ezret Törökországban és Szíriában, és félő, hogy a valós mérleg ennek akár kétszerese is lehet.

Egy 13 éves lányt Gaziantep városban találtak meg a túlélők után kutató mentőegységek jóval a mentés szempontjából kritikusnak számító első 72 óra után. Hatay tartományban pedig egy hét hónapos kisfiút mentettek ki, aki több mint 140 órát töltött egy betonlap alatt.

Török sajtójelentések beszámoltak egy 70 éves és egy 35 éves nő, valamint hatéves kislánya sikeres kiszabadításáról is.

A török katasztrófavédelem (AFAD) vasárnap kora este azt közölte, hogy Törökországban a halottak száma elérte a 29 605-öt. Szíriában 3775 halottról tudni. A sérültek száma meghaladja a 80 ezret.

Az AFAD szerint csak a két legerősebb hétfői rengéssel mintegy 500 atombombának megfelelő energia szabadult fel.

Az Anadolu török állami hírügynökség adatai alapján a szerencsétlenséget megelőzően 13,5 millióan éltek a katasztrófa sújtotta dél- és délkelet-törökországi térségben.

A törökországi Kahramanmaras városban Martin Griffiths, az ENSZ humanitárius ügyekkel foglalkozó szervezetének (OCHA) vezetője azt mondta a Sky News csatornának, hogy a halálos áldozatok számát még nem lehet megállapítani, a mostani akár a kétszeresére vagy még tovább is emelkedhet.

Az NTV török hírtelevízió vasárnapi azt jelentette, hogy Malatya tartományban Ören falvának mintegy ezer házából szinte az összes romba dőlt.

A szakemberek arra figyelmeztetik a lakosságot, hogy legalább egy hónapig ne menjenek vissza a házaikba, mert akár 6,5-ös erősségű utórengés is előfordulhat.

Mindeközben Hatay tartomány Defne körzetében egy 34 éves férfit a mentési munkálatok 155. órájában mentettek ki a romok alól. A török hatóságok emellett helyreállították a hatayi repülőtér sérült kifutópályáját, így a légikikötő újból használhatóvá vált.

Fuat Oktay török alelnök közölte, hogy a tíz érintett tartományban vizsgálni kezdték, milyen törvénysértések történhettek, amelyek az épületek összeomlásához vezettek.

Bekir Bozdag török egészségügyi miniszter vasárnap arról számolt be, hogy eddig 57 embert tartóztattak le a térségben zajló fosztogatásokkal kapcsolatban. Ismertette egyúttal azt is, hogy

az összeomlott épületekhez köthető felelősségük miatt hét embert őrizetbe vettek, hármat le is tartóztattak, további hét esetében pedig megtiltották, hogy elhagyják az országot.

Az Anadolu török állami hírügynökség adatai alapján a szerencsétlenséget megelőzően 13,5 millióan éltek a katasztrófa sújtotta dél- és délkelet-törökországi térségben.

Murat Kurum városrendezési miniszter arról számolt be, hogy áttekintették 172 ezer épület állapotát a tíz érintett tartományban, és megállapították, hogy mintegy 25 ezer épület súlyosan megrongálódott, sokat sürgősen el kell bontani.

(MTI)

A címlapképen gyászoló nő látható áldozatok tömeges temetése után a törökországi Adiyamanban 2023. február 11-én, öt nappal a Dél-Törökországot és Észak-Szíriát sújtó 7,8-es erősségű földrengés után. Forrás: MTI/EPA/Sedat Suna

Iratkozzon fel hírlevelünkre