A magyarok szerint Brüsszelnek is meg kell fizetnie a határkerítés árát

A magyarok négyötöde (80 százaléka), de még a baloldali választók közel kétharmada (62 százaléka) szerint is hozzá kellene járulnia az Európai Uniónak a határvédelem költségeihez – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából, amelynek eredményéről csütörtökön tájékoztatták az MTI-t.

A közleményben azt írták, hogy a kérdés megítélésében a fiatalok és a budapestiek közel háromnegyede (73, illetve 71 százaléka) is a kormány álláspontját osztja. Nézőpont szerint a csütörtökön kezdődő EU-csúcs egyik kiemelt napirendi témája az Európába irányuló migráció és az erős külső határok biztosítása.

A magyar határkerítés az egyik leghatékonyabb védelmi pontja az Európai Uniónak, amelynek segítségével csak tavaly 270 ezer illegális határátlépést akadályoztak meg a magyar hatóságok

– olvasható a kommünikében. Egyúttal felidézték, hogy 2015-től mostanáig a magyar (és egyben az uniós) határvédelem költsége meghaladta a 600 milliárd forintot, amelyhez eddig az EU nem nyújtott érdemi pénzügyi segítséget. Mint jelezték, az intézet arra volt kíváncsi, mit gondolnak a magyarok, kinek kellene a határkerítés költségeit megtéríteni.

Forrás: Nézőpont Intézet

Az eredményekről úgy fogalmaztak: nemzeti egyetértés (80 százalék) mutatkozik abban, hogy az EU-nak is finanszíroznia kellene a magyar határvédelem költségeit. A belső megoszlás alapján a választók 54 százaléka szerint a magyar államnak és az EU-nak együtt kellene finanszíroznia a határvédelem költségeit. A magyarok egynegyede (26 százalék) szerint ez egyedül az EU kötelezettsége, s fele akkora azok aránya (12 százalék), akik szerint ez kizárólag a magyar állam feladata – sorolták arra is kitérve, hogy nincs olyan társadalmi csoport, ahol ne lennének többségben azok, akik Brüsszelt is bevonnák a határvédelem finanszírozásába, azaz teljes társadalmi igény mutatkozik a határvédelmi költségek uniós támogatására. Mint hozzátették, a politikai megosztottság sem befolyásolja alapvetően a kérdés megítélését: a kormánypártok szavazóinak szinte teljes egésze (96 százalék) vélekedik úgy, hogy az EU-nak anyagilag is támogatnia kellene a magyar határvédelmi törekvéseket, de még a baloldali szavazók közel kétharmada (62 százalék) is a kormány oldalán áll ebben a kérdésben. Még a kormánnyal szemben általában kritikusabb választói közegben sincs véleménykülönbség: a fiatalok 73 százaléka, a budapestiek 71 százaléka várná el, hogy az Unió finanszírozza megfelelően a külső határok fizikai védelmét – ismertette a közlemény.

Forrás: Nézőpont Intézet

A címlapképen az ideiglenes biztonsági határzár látható Hercegszántó közelében 2021. november 12-én. Forrás: MTI/Miniszterelnöki Kabinetiroda/Vadnai Szabolcs

Iratkozzon fel hírlevelünkre