Kaszab Zoltán: Aljas módon csúsztatott, majd lebukott az egyik EP képviselő

Azon már nem is akadunk fenn, hogy egy-egy brüsszeli rendezvényen a magyar baloldal, az EP bal-, vagy zöldpárti képviselői és a Bizottság egy-egy politikusa alaptalan rágalmakkal vádolja Magyarországot és a magyar kormányt. Amit viszont Gwendoline Delbos-Corfield mondott, arra egyszerűen nincsen magyarázat.

Rutinszerűen indult minden a brüsszeli városházán „Városok a jogállamért” címmel megtartott keddi panelbeszélgetésen. Minden adott volt egy alaptalan és velős kormányzati kritikához, hiszen a rendezvényen ott volt Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, Didier Reynders, az Európai Bizottság hazánkat igencsak nem szívlelő igazságügyi biztosa, valamint Gwendoline Delbos-Corfield zöldpárti Európai parlamenti képviselő. Az ő neve ismerősen csenghet, hiszen tavaly ő volt a gazdája a Magyarországot éppen aktuálisan az állítólagos jogállamisági kritériumok miatt bíráló Európai parlamenti jelentésnek. Corfield ugyanakkor a beszélgetés hevében elragadtatta magát és azt találta mondani, hogy „Évek óta tudjuk, hogy a (magyar – a szerk.) kormány és a titkosszolgálatok az oroszoknak szivárogtatnak.”

Így, kijelentő módban, semmilyen kétséget nem hagyva vádolta meg saját hazája és szövetségesei elárulásával a magyar kormányt és a magyar állam titkosszolgálatait.

Kovács Zoltán államtitkár az elsők között tiltakozott a politikus szavai ellen, mondván semmilyen valóságalapja nincs annak, amit mond. És láss csodát, két nap elteltével ezt maga az érintett is beismerte, mondván „pontatlanul fogalmazott”, amikor szivárogtatást említett, mert erre semmilyen bizonyítéka nincs.

Ennyi. Ügy lezárva. Csakhogy ezt nem lehet ennyivel lezárni.

Egy EP képviselő ugyanis egyetlen szuverén államot, annak vezetőit és titkosszolgálatát sem vádolhatja meg alaptalanul azzal, hogy hazaárulást követ el. Mert azzal, hogy Corfield kijelentő módban fogalmazott, ezt tette. Gyakorlatilag azt mondta, hogy a magyar titkosszolgálatok az oroszokkal kollaborálnak. 

Nem tudom, hogy a képviselő-asszony belegondolt-e szavai nemzetbiztonsági, nemzetközi politikai, politikai és jogi következményeibe? És nem is tudom eldönteni, hogy melyik a nagyobb baj, ha igen, vagy ha nem?

Az ugyanakkor sokat mondó, hogy végül neki is el kellett ismernie, hogy tévedett és semmivel nem tudja bizonyítani az állításait. Az eset egyébként sok érdekességre rámutat.

Először is arra, hogy hogyan készülnek a Magyarországgal kapcsolatos vádak és az abból írott jelentések. Úgy tűnik, hogy vannak feltételezések, benyomások, rosszakaróktól származó félinformációk, amelyek alapján ezekben a képviselőkben kialakulnak bizonyos érzületek a kormánnyal és a politikájával kapcsolatban. Persze arra már nem veszik a fáradságot, hogy ezek igazságtartalmát leellenőrizzék. Aztán az igazság elferdítése odáig jut, hogy a benyomások a gondolataikban tényekké alakulnak, így már fel is mentik magukat az információk ellenőrzésének kötelessége alól. 

Most azonban lehullt a lepel. Azzal, hogy Corfield elismerte, hogy nincsenek bizonyítékai állításának igazolására, végleg zárójelbe tette a saját és az elődei, Rui Tavares és Judith Sargentini által írt, Magyarországról szóló koholmányokat is.

Mert persze mi, akik itt élünk, eddig is tudtuk, hogy az ezekben leírtaknak semmi alapjuk nincs. Most ugyanakkor már ország-világ láthatja, hogy mennyire kell komolyan venni, hogy ha egy mainstream-hez tartozó európai politikus Magyarországot bírálja.

Az eset arra is rávilágít, hogy mennyire felelőtlenül, tét nélkül beszélhetnek valójában az európai politikusok. Vajon hány másik állítása lehet Corfieldnek – nem feltétlenül csak Magyarországgal kapcsolatban -, ami nem állja meg a helyét? Miért mond egyáltalán valaki nagy nyilvánosság előtt olyat, amit utána nem tud bizonyítani? Mit árul el ez az eset az Európai Parlamenti képviselők szavahihetőségéről?

Micsoda kontraszelekció működik abban az intézményben, amelynek tagjai mindenféle következmény nélkül vádolhatnak meg hazaárulással egy kormányt, vagy egy titkosszolgálatot?

Persze azt, hogy mekkora szemétdomb is valójában az Európai Parlament, a most a szemünk előtt kirajzolódó korrupciós botrány is megmutatta. Ráadásul még mindig csak vajmi keveset látunk abból, hogy valójában hányféle érdek hálójában vergődnek az ottani képviselők és kiknek az érdekeit szolgálják az európai emberek helyett? Mert végső soron mégiscsak erről van szó.

A korrupciós ügy és Corfield eddig tárgyalt kijelentései is csak egy dolgot húznak alá egyre vörösebb vonallal: az Európai Parlament alkalmatlan az európai emberek képviseletére.

Mindez pedig annak fényében a legszomorúbb, hogy ez a testület az Európai Unió egyetlen közvetlenül, az állampolgárok által választott szerve. Ennek megfelelően a benne ülő képviselőknek kellene azoknak lenniük, akik leginkább kiállnak azoknak az embereknek az érdekei mellett, akik őket megválasztották a tisztségre. Ehelyett mi történik? Szembeköpik őket. Corfield ügye jól mutatja, hogy mi is a baj az Európai Parlamenttel és ezek után óhatatlanul is felmerül a kérdés, hogy ilyen formában van-e szükség erre az intézményre, vagy egy gyökeres átalakítás után vissza kellene térnie a valódi céljaihoz? Ahogyan Orbán Viktor fogalmazott: a brüsszeli mocsarat le kell csapolni. Ez sosem volt annyira aktuális, mint most.

A címlapképen Gwendoline Delbos-Corfield francia európai parlamenti (EP) képviselő, a Zöldek/Európai Szabad Szövetség képviselőcsoport alelnöke, az EP Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) tényfeltáró delegációjának vezetője sajtótájékoztatót tart az EP budapesti irodájában 2021. október 1-jén. Forrás: MTI/Máthé Zoltán