Ursula von der Leyen: Az EU politikai és katonai vezetőket érintő szankciókat fog elfogadni

Az Európai Unió politikai és katonai vezetőket érintő szankciókat fog elfogadni, az új megszorító intézkedések Vlagyimir Putyin orosz elnök propagandistáit is megcélozzák majd – közölte az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, az Európai Tanács soron kívüli csúcsértekezletén.

Ursula von der Leyen az uniós csúcs alkalmával, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az újabb szankciók mintegy 10 milliárd euró értékű további exporttilalmat is elrendelnek majd.

Célba fogjuk venni Putyin propagandistáit, mert hazugságaik megmérgezik a társadalmat Oroszországban és külföldön egyaránt. Az új szankciók szűkíteni fogják Oroszország katonai gépezetének lehetőségeit, és megingatják gazdaságának alapjait

– fogalmazott a bizottsági elnök, majd közölte: az új szankciós csomagot a brüsszeli testület február 24-ig bemutatja.
Közölte azt is, hogy az elszámoltathatóság érdekében a tagországok részéről megvan a politikai akarat egy különleges bíróság létrehozására. Európa meghallotta Ukrajna hangját, hogy vissza akar térni az európai családba – mondta. Hangsúlyozta továbbá, hogy Oroszországnak fizetnie kell a háborúval okozott pusztításért. Végezetül közölte: Kijev lenyűgöző előrelépést tett az európai integráció felé vezető úton. Az Európai Bizottság szorosan együttműködik az ukrán kormánnyal a reformok megvalósítása érdekében, az integráció azonban érdemen alapuló folyamat, amelynek nincs merev menetrendje. Az elért eredményeket a brüsszeli testület az ősszel esedékes bővítési jelentésében összegzi majd – tette hozzá Ursula von der Leyen.


Hirdetés

Charles Michel azt mondta, a következő hetek döntőek lesznek a háború menetében, ezért az uniónak továbbra is a legteljesebb segítséget kell nyújtania Ukrajnának, a segítségre pedig most, azonnal van szükség. Ukrajnának katonai támogatásra, tüzérségre, hadianyagokra, védelmi rendszerekre van szüksége, valamint arra, hogy a tagállamok támogassák az ország uniós integrációját – mondta. Kijelentette továbbá: a befagyasztott orosz pénzeszközöket fel kell használni Ukrajna újjáépítésére. Volodimir Zelenszkij a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy Ukrajna az unió támogatásával képes megvédeni önállóságát. Hosszan tartó béke azonban csak akkor lesz Európában, ha Ukrajna megnyeri honvédő háborúját és az Európai Unió tagjává válik. Reményét fejezte ki, hogy a csatlakozási tárgyalások még ebben az évben megkezdődhetnek, – szavai szerint – azért, mert ez lelkesítené az ukrán hadsereget.

Az ukrán elnök felszólította az uniót, hogy az újabb szankciókkal határozottabban vegye célba az orosz hadiipart és az informatikai szektort. Közölte, a nap folyamán több kétoldalú találkozót is tart a tagállamok vezetőivel. Azt mondta: reméli, hogy a találkozók eredményre vezetnek és a szövetségesek harci repülőgépeket küldenek Ukrajnának.

Szükségünk van ezekre a fegyverekre, és szükségünk van pénzügyi támogatásra. Megvédjük közös értékeinket. Amikor Ukrajnának segítetek, akkor magatokon is segítetek

– tette hozzá az ukrán elnök.

(MTI)

A címlapképen Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke kezet fog, miután sajtótájékoztatót tartottak az Európai Tanács kétnapos brüsszeli tanácskozásának első napi ülésén 2023. február 9-én. Forrás: MTI/EPA/Olivier Hoslet 

'Fel a tetejéhez' gomb