Rétvári Bence: Jól startolt az új ügyeleti rendszer Hajdú-Bihar vármegyében

Február 1-jén 16 órakor indult el a mentőszolgálat által koordinált új ügyeleti rendszer Hajdú-Bihar vármegyében számolt be róla közösségi oldalán Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Mint bejegyzésében írta, a 1830-as szám rendben működött, fogadta ügyeleti időben a hívásokat. Az eltelt napokban jeges téli időben is, hétköznapi és hétvégi időszakban is megfelelően működött a rendszer, a betegek megkapták a szükséges ellátást.

„Nézzük mindezt a számok nyelvén! A teljes vármegyében egy átlagos hétköznapon naponta 42 beteget láttak el a 16 óra és másnap reggel 8 óra közötti ügyeleti időben. Ha az egy háziorvos által ellátandó betegek számát nézzük, szintén az látható, hogy megfelelően lett kialakítva a rendszer, jut kapacitás minden beteg ellátására. Egy háziorvosnak átlagosan 3,2 beteget kellett ellátni 16 és 22 óra között. 22 óra és másnap reggel 8 óra között pedig átlagosan 1,2 beteg jutott egy ügyeleti helyszínre”

– vetett számot a helyzettel Rétvári Bence.


Hirdetés

Mint bejegyzésében írta, hétvégén a teljes napi betegforgalom átlaga 148 beteg volt, ami megoszlott a telephelyek és a háziorvosi, illetve sürgősségi ügyeletek között, és jelentős terhelést sehol sem okozott. A háziorvosi ügyeletben jelentkező betegek jellemzően enyhe panaszok, tünetek miatt kértek ellátást, életmentő beavatkozásra nem volt szükség, mindössze egyetlen beteget kellett további ellátás céljából mentővel kórházba szállítani.

„Az új rendszer tehát biztos segítséget jelent a betegeknek, és teljesíthető esetszámot jelent a háziorvosoknak. A tapasztalatok rácáfoltak a korábbi riogatásokra, nem alakult ki sem zsúfoltság, sem kapacitáshiány. Köszönjük az ügyeletben dolgozó orvosoknak és ápolóknak a gyógyító munkát!”

– olvashatjuk a Belügyminisztérium parlamenti államtitkárának Facebook oldalán.

Forrás, fotó: Facebook/Rétvári Bence

'Fel a tetejéhez' gomb