Korhű másolatokkal pótolják a párizsi Saint-Denis-bazilika üvegablakait

Korhű másolatokkal pótolják a párizsi Saint-Denis-bazilikának, a francia királyok temetkezési helyének XII. századi üvegablakait.

A francia főváros szívétől északkeletre fekvő Saint-Denis elővárosban, Szent Dénes, Párizs első püspöke vértanúságának helyszínén emelt székesegyházban évek óta folynak a helyreállítási munkálatok. Egy éve a szentély körüli falakon található festett üvegablakokra összpontosul a figyelem.

A több mint 2 millió euróba (780,3 millió forint) kerülő munkálatokra közel huszonöt éve készülnek. „A kulturális örökségek esetében ez az idő nagyon hosszú” – mondta az AFP francia hírügynökségnek a munka irányításával megbízott Laurent Roturier.

A bazilikában, amelyet 1862-ben nyilvánítottak műemléknek, 1997-ben emelték ki és vitték a műemlékek kutatólaboratóriumába (LRMH) az évszázadok során megkopott, az időjárás viszontagságai által megrongált legrégebbi ablaküvegeket. A XII. század közepén készült színes üvegablakok mérföldkőnek számítanak az üvegfestészet történetében, ennek köszönhetik a különlegességüket. Az eredeti üvegeket polikarbonát másolatokkal helyettesítették. Több éven át folyt a vita, hogy restaurálva visszahelyezzék-e a francia forradalom alatt is kivett eredeti darabokat, vagy tökéletes másolatokkal helyettesítsék őket. Végül a szakértők a második megoldás mellett döntöttek. Eddig közel húsz másolat készült el.


Hirdetés

„Nagyon pontos munkát végzünk, ami a színpaletta és a kompozíció tekintetében egyaránt igaz. Ez olyan dolog, amilyet csak egyszer csinál az ember életében” – mondta Emmanuel Putanier, a Vitrail France vállalat igazgatója.

Megjegyezte, hogy ügyelni kell az épület harmóniájára is, a bazilikában ugyanis a századok során nagyon sok restaurálás folyt, és mindig figyelembe vették az idők változását, soha nem volt szabad nagyon régi vagy nagyon új technikát alkalmazni.

Az évente több mint 130 ezer ember által látogatott bazilikában 43 uralkodó nyugszik, közöttük Magyarországi Klemencia, X. (Civakodó) Lajos király második felesége, Anjou Martell Károly leánya.

(MTI)

A címlapkép forrása: Unsplash

'Fel a tetejéhez' gomb