Rétvári: A pedagógusok a megemelt bérüket a teljes évre visszamenőlegesen meg fogják kapni

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció képviselője írásbeli kérdést tett fel a belügyminiszternek „Itt az új kormányzati horror: a »Tudom mit tettél tavaly sztrájkkor«?” címmel, amelyre Rétvári Bence államtitkár válaszolt, kiemelve, hogy a pedagógusok a megemelt bérüket a teljes évre visszamenőlegesen meg fogják kapni, amint hozzájut Magyarország a neki járó forrásokhoz.

Rétvári úgy fogalmazott, hogy

„jól emlékszünk, hogy a baloldal válságkezelésre hivatkozva elvett a pedagógusoktól egyhavi bért”, eközben a jelenlegi kormány „a háború és a szankciók okozta gazdasági nehézségek ellenére minden idők legnagyobb pedagógus béremelési folyamatát indította el”.

„Idén januártól már 10 százalékkal emelkedtek a pedagógus bérek, de amint megérkeznek a Magyarországnak járó EU-s források, 21 százalékra emelkedhet az idei béremelés mértéke. Ezt a jövő évben 10 százalék helyett 25 százalékos, 2025-ben 29 százalékos emelés követheti. Ezzel összességében három év alatt 75 százalékkal nőhetnek a pedagógus bérek és egy magyar pedagógus átlagos fizetése 777 ezer forint lehet” – tette hozzá.

Majd jelezte, hogy „az éves emeléseket visszamenőlegesen az adott év január 1-jétől kell alkalmazni”. Ez azt jelenti, hogy a pedagógusok a megemelt bérüket a teljes évre visszamenőlegesen meg fogják kapni, amint megérkeznek az EU-s források, mivel “a magyar kormány az éves bérek 21%-os, 25%-os és 29%-os emelését vállalta, teljes évre, nem csak a brüsszeli utalást követő időszakra.”

“A Partnerségi Megállapodás decemberi elfogadása már biztossá tette, hogy előbb-utóbb a teljes összegnek meg kell érkeznie, tehát a pedagógusok a teljes béremelési összeghez hozzá fognak jutni. Így tehát a pedagógusok már pénzt nem veszíthetnek, csak időt.

Amikor hosszú késlekedés után megérkeznek a Magyarországnak járó források, akkor a pedagógusok az idei 10%-os és 21%-os béremelés közötti különbözetet utólag 2023. január 1-ig visszamenőlegesen meg fogják kapni. És onnantól természetesen a 21%-kal megemelt bért kapják havonta.

Így a Bizottság mondvacsinált okokra hivatkozó késlekedése nem jelenti azt, hogy a magyar pedagógusok pénzt veszítenek, hanem csak azt, hogy a baloldal és a Bizottság időhúzása miatt késleltetve jutnak hozzá.”

Az államtitkár kiemelte, hogy a soha nem látott mértékű béremelés számai 2022. július 29. óta fixek és nyilvánosak, hiszen akkor került nyilvánosságra hivatalos EU-s dokumentumként az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Plusz (EFOP Plusz).

Ezért „valótlan tehát a baloldal és a baloldalt visszhangzó szakszervezetek azon állítása, hogy nem kaptak garanciát az EU-s forrásokból való 75%-os béremelésre”.

A címlapképen Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára napirend előtti felszólalásra válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. november 9-én. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Iratkozzon fel hírlevelünkre