Molnár Miklós atya: Az Ajtón át
A tudomány világát előre mozdíthatja, ha az ismeretlenre, ami még előttünk áll, megpróbálunk elméleteket, hipotéziseket felállítani. Aztán ezek megdőlhetnek, ha valaki jobb rendszerrel áll elő, vagy, ha beigazolódik, hogy valahol téved az eredeti felvetés. S bár itt is megvan a maga veszélye ennek, nevezetesen, hogy negatív irányba befolyásolhatja a fejlődést, vagyis tévútra viheti a tudományt, mégis az egyén életében sokkal nagyobb károkat okozhat egy elképzelés, ha kiderült, hogy hibás, vagy alaptalan volt.
A liberalizmus gyermekeként megszülető relativizmus és kisunokája a jelenkori nihilizmus gyakran követi el azt a hibát, hogy egy elméletet gyárt, egy mesét arra, milyennek szeretné látni a valóságot, s aztán a lehető legtudománytalanabbul, ehhez igyekszik deformálni a tényeket. Egy rossz elmélettel meg lehet nyomorítani embereket, tönkre lehet tenni társadalmakat. Ahogyan ezt látjuk azokon a fiatalokon, akik a munka világába lépve már nem szeretnének semmit tenni a közösségért. Vagy azokon az orvosokon, akik már nem tekintik szent hivatásnak azt, amit csinálnak és mesterségesen generálnak várólistákat, hacsak nem perkálnak az évtizedek óta TB-t fizető idősek, hogy csak félév múlva kapjanak időpontot egy sürgős vizsgálatra, amit bizonyos összegért, ugyanazon a gépen, már holnap is meg tudnának csinálni neki. Mivel megszületett az az elv, miszerint a társadalmi egységet a „zord erkölcs szétszakítja”, elengedtük az etikára épülő rendszereinket, és a gazdaságra bíztuk az elesettjeinket, gyermekeinket, az embertársainkat, értékrendszerünket, így egyre-másra jelennek meg ennek az elvnek a kóros következményei.
Elhagytuk a hitet, ami fényt gyújtott Európa és a világ értelmének. Elengedtük Istent, Aki kényelmetlen dolgokat kért cserébe a szabadságunkért. Gyártottunk magunknak elméleteket a Kinyilatkoztatástól mentes kapcsolódásról, ahol csak „bevonzzuk” amire szükségünk van az igényeink szerinti tárgytól, ami már nem isten, csak az univerzum. Készítettünk magunknak bálványt a legjobb szándékkal, amiből a testvéri szeretetet és elfogadást kizártuk, de helyébe állítottuk a toleranciát, s ez az idol már uralkodik is rajtunk, be is hajtja a tiszteletet véres kézzel. Ránk is igaz lett, amit Szent Pál mond: „hiszen ti, okos emberek, engeditek, hogy a balgák megnyerjenek benneteket. Eltűritek, ha valaki szolgává alacsonyít benneteket, ha kifoszt, ha kihasznál, ha fölétek kerekedik, ha arcul üt.” (2 Kor 11,19k)
És éppen ezért a Saulusból lett Pálért szerettem volna kicsit reflektálni a hibás elméletek okozta szörnyűségekre! Jézus figyelmeztette az apostolait az utolsó vacsorán, hogy ha e világból valók volnának, szeretné őket a világ, sőt, hogy mivel a világ nem ismerte meg Őt, sem az Atyát, így eljön majd az az idő, amikor azt hiszik, hogy ha megölik a tanítványokat, azzal az Istennek tesznek szolgálatot (vö.: Jn 16). És ezt azóta is éljük! Mind a mai napig vannak olyan emberek, akik nem értik, hogy értük harcolunk, őket szolgáljuk, s ezért Jézusra hivatkozva támadják az Egyházat, vagy éppen gyilkolnak meg Isten nevében keresztényeket.
Pál apostol megtérését ünnepeltük, aki egy hibás elmélettel óriási baklövést követett el. A legjobb tanítója volt. Buzgó és elkötelezett életet élt. Isten akaratának tanulmányozásával. Önmagáról elfeledkezve járta a városokat és üldözte a keresztényeket. Egy félreértés, egy rossz elmélet arról, hogyan kell élni a törvényt, s máris megvan a baj! Szent Pál megtérése arra buzdít minket, hogy vegyük nagyon komolyan Jézus figyelmeztetését: „aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló (…) csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson.” (Jn 10). Kényelmes addig az élet, míg azt gondoljuk, hogy ez a jövendölés a gonosz emberekre vonatkozik! De éppen a pálfordulóban látjuk, hogy a legjobb szándék mellett is, lehet óriási károkat okozni, sőt, hogy még a gyilkolást és pusztítást is meg lehet ideologizálni. S amíg ez így van, veszélyben vagyunk!
Az idézett igehelyen, Jézus azt mondja, hogy Ő az ajtó. Ez azt is jelenti, hogy egyedül Benne tudunk olyan utakat találni, amelyek biztosan nem csalnak meg. „Benne teremtetett minden” (Kol 1,16), vagyis rajta keresztül érthetjük csak meg igazán, hogy mi visz minket előre és mi tesz minket tönkre! Hogy miként kell helyesen értelmezni a törvényt, az Ó- és Újszövetséget, hogy miként éri meg élni az életünket. Az emberi elme gyakran járja be a már emlegetett ideológiák téveszméit és zsákutcáit, hacsak fényt nem gyújt benne Krisztus.
Alázatra bátorít ez minket! Olyan figyelemre, amely az Istenen és az Egyházon tartja a szemét, hogy az értelméig elérhessen az onnan érkező üzenet. Valamint tapintatra kell, hogy buzdítson az embertársaink iránt, hiszen ez azt is jelenti, hogy mindenkitől van esélyünk tanulni és sokszor a legelszántabbnak tűnő személy szorul a leginkább segítségre. Ma Európa és a világ megint szemet huny a társadalmi és emberiség elleni bűnök felett. (Mintha egy új magyar genocídium is kibontakozóban lenne Kárpátalján.) És ezek mind-mind megindokolt lépések… Elméletek, amelyek kizsákmányolják a világunkat és meglopják a jövőnket. Kell az a damaszkuszi út nekünk, hogy egy kicsit a földre kerüljünk, ahol végre felfedezhetjük milyen vakok vagyunk! Csak Krisztusban van jelen a világ világossága. Ő a fény, Aki kivezethet a téveszméinkből. Aki egyedül képes magában a szeretetet és az igazságot kibékíteni. Akiben így megtalálhatjuk a reményünket, a szabadságunkat, a jövőnket.
A címlapkép forrása: Pixabay
