Ungváry Zsolt: Zászlók a futballpályán

A futball játék és munka azoknak, akik űzik; szórakozás és identitás-képzés/erősítés azoknak, akik nézik. Egy válogatott labdarúgó-mérkőzés sosem csak az eredményről, a gólokról, az izgalomról szól, hanem legalább ennyire a nemzeti összetartozásról, ennek meg- és kiéléséről. Nem véletlen, hogy akkor is a magyaroknak drukkolunk, ha történetesen az ellenfél szebb és jobb focit játszik, és egyáltalán nem mindegy, hogy Uruguaytól vagy Szlovákiától kapunk ki, illetve Nigériát vagy Romániát verjük meg.

Közelegnek az Európa Bajnokság selejtezői (mennyire képszerű és kegyetlen ez a szavunk: aki nem jut tovább, az a selejt, tehát nagyon kell igyekezni), amely éppen annyira zajlik a pályán, mint a nézőtéren.

Készülnek a drukkerek is, és ebbe a lelkesedésbe csapott bele a Magyar Jelen kérdésére adott válaszával a Magyar Labdarúgó Szövetség, megkérve (felszólítva) a szurkolókat, hogy ne vigyenek a stadionba úgynevezett Nagy-Magyarországot (helyesen Magyarországot, esetleg a Magyar Királyságot, a történelmi Magyarországot) ábrázoló molinókat.

Hivatkozásul egy lehetséges nemzetközi megtorlást-büntetést hoznak fel, „az UEFA és a FIFA ellenőre értelmezheti úgy, hogy ezek a jelképek politikai üzenetet hordoznak (…), ezért ilyen esetekben az alkalmazott szabályok alapján megbüntethetik az MLSZ-t.” A ható igék használata („értelmezheti”, „megbüntetheti”) arra utal, hogy ez mindössze feltételezés, tehát konkrét tiltás még nem érkezett, vagyis úgy fest, az MLSZ elébe megy a várható retorzióknak. Ami mi lehet?

Pénzbüntetés? Az nem érdekes, kipengetjük, pár vacak euróért nem fogjuk odadobni a történelmünket.

A pályabezárás kicsit problémásabb, mert üres nézőtereken nem tudjuk megélni azt, mit is jelent hatvanezer ember együtt dobbanó szíve, és nem tudjuk megmutatni a világnak, hogy létezünk.

De ha mérlegelni kezdenénk a büntetéstől való félelemben, már el is veszítettük a csatát. Mert ha behódolunk, az maga az önfeladás. Miért is akarunk büszkék lenni a magyarságunkra, ha az első fenyegetésre meghátrálunk?

A szurkolók persze nem tépelődtek ezen, hanem rögtön megadták az egyetlen érvényes választ: vigyen mindenki minél több molinót, zászlót, akár csak egy A4-es lapra nyomtatott térképet, sálat vagy egyéb kiegészítőket, amivel megmutatjuk, hogy büszke magyarok vagyunk és nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni, mert ha lemondunk a lényegről, az egésznek semmi értelme.

Mert enélkül ez csupán huszonkét idegen fickó öncélú passzolgatása.

Azt is letesztelhetjük ezzel, vajon pusztán az MLSZ öncenzúrájáról van szó, vagy itt is a minket száz éve egyoldalúan, igazságtalanul, meg nem értve sújtó nyugati arroganciáról. Amelyiknek belefér az ukrán zászló, a drogos bűnözőért való térdepeltetés és a szexuális devianciák büszkeséggé torzítása.

Ez csak egy játék? Túl sok a politika? Minek folyton ugrálni? Hát, nem mi kerestük. Nagyjából a pozsonyi csata óta folyvást el akarnak bennünket tiporni: németek, tatárok, törökök, oroszok, nácik, kommunisták és liberálisok.

A túlélést nem adják ingyen. És bizony „kis nemzetnek még lélegzetet vennie is radikálisan kell”.

A címlapkép forrása: Facebook/Orbán Viktor