Ungváry Zsolt: (Kanni)báli szezon (avagy ki eszi meg a kannibált)
Egymással rivalizáló emberi közösségek harcának végkifejlete különböző lehet. Van, ahol az erősebb elnyomja a gyengébbet, esetleg meg is öli, legszélsőségesebb esetben meg is eszi. A magyarországi ellenzék eljutott egészen az utolsó fázisig, amit egyébként önbevallásból tudunk.
Amikor a méltán ismert és csodált Kocsis-Cake Olivio átlépett a népszerű Párbeszédből a nagyszerű DK-ba, a cserben hagyott párt elnöksége nem tudta magában tartani felháborodását:
A Párbeszéd (…) jelentős ellenérzéssel tekint minden olyan folyamatra, amely nem Magyarország jövőjének alakítására, hanem egymásra utalt közösségek kannibalizálására irányul
– reagáltak az esetre. Olivio elfogyasztása továbbra is arra a mit sem változó jelenségre mutat rá, hogy bár a világban és Európában különböző gazdasági, egészségügyi, hadi, jogi és bűnügyi folyamatok zajlanak, a Fidesz kétharmadának lebontásához vezető csodafegyver legyártásához a honi ellenzéknek továbbra sem sikerült dűlőre jutnia abban a technológiai kérdésben, hogy mindezt Gyurcsánnyal vagy nélküle tartják kivitelezhetőnek.
A jászberényi választás látszólag azt igazolta, hogy pusztán Gyurcsány távoltartásával eredményt lehet elérni, de azért a helyzet mégsem ilyen egyszerű, mert amíg a Fidesz támogatottsága országosan 50 % fölött van, teljesen mindegy, mit csinál a másik oldal. A tendencia inkább afelé mutat (miként a Párbeszéd neheztelő nyilatkozata is sugallja), hogy a DK igyekszik kisgömböcként magába tömni, akit csak tud (az utóbbi hónapokban Olivión kívül is momentumos, jobbikos képviselők és polgármesterek léptek át a legerősebbnek vélt ellenzéki alakulatba). A kérdés az, hogy ha ennyire könnyen jár át valaki innen oda (tök mindegy, melyik párt, csak esélyük legyen a választásokon; Kocsis-Cakénak tíz év alatt ez már a harmadik pártja), akkor miért nem alkotnak egyetlen szervezetet. Ha viszont különböznek egymástól, akkor hogyan tudnak mégis egyik napról a másikra ugyanazzal a nézettel, tudással, lelkiismerettel új tagsági könyvet csináltatni.
Leginkább úgy tűnik, az elvek helyett kizárólag a cél számít: megszerezni a hatalmat. Mindegy, milyen úton, kikkel és milyen áron. Ez az elképzelés még a nihilizmust is legyőzi, mert az elvileg mindent kigúnyoló, lenéző, viccre vevő Kutyapárt is simán vállalt el alpolgármesterséget, és ha támogatni kellett valakit, mindig a baloldalra állt. És ha ennyire nincsenek elvek, tervek, elképzelések, víziók, akkor vajon mi lesz a második lépés; egy esetleges győzelem után honnan veszik elő a programot? Ezen sem rágódnak sokat, elvégre ők csak végrehajtják a megbízóik megrendeléseit; ezt régóta írjuk-mondjuk, sokáig összeesküvés-elmélet címén kinevettek és lesajnáltak miatta, de amióta Márki-Zay maga vallotta be, hogy dollármilliókat kaptak külföldről, már nem is olyan abszurd. Aki a pénzt adta, majd lediktálja a kormányprogramot is, kár emiatt sok agysejtet megdolgoztatni addig.
A Momentum most hirtelen előállt egy kampánnyal, ami mindjárt illusztrálja is a fent említett semmitmondást. Szerintük a kék háttér előtti fehér sziluett fogja megoldani a bajainkat:
Drágulás. Gázáremelés. Tanárhiány. Ki vezethet új útra minket?
Vagyis ki az, aki olcsulást, gázárcsökkentést és tanárbőséget hoz? A válasz ott van a képen: hát az üres fejű fantomember. Ez már vonzó jövőkép. De az is lehet, hogy a kannibálok már Donáth Annát is megették. Kérdés, hogy kannibálokkal lehet-e együtt működni. A táplálék és a fogyasztó egy légtérben elég veszélyes. Ezért nem szerencsés a dollárszponzorokat beengedni, akik egy népet zabálnának fel. A szakácsok meg egymást vádolják kannibalizmussal. Mindenki mindenki ellen. Mi sül ki ebből?
A címlapkép forrása: Kocsis-Cake Olivio/Facebook
