Orbán Viktor: Ezeréves távlatban sincs olyan darabja a magyar kultúrának, mint a Himnusz
A Himnuszt legutóbb öt nappal ezelőtt énekeltem. Álltunk Losoncon, Duray Miklós barátunk ravatalánál, magyarok, szerte a Kárpát medencéből – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök Szatmárcsekén, a magyar kultúra napja alkalmából elmondott beszédében. A miniszterelnök hozzátette: azért énekelték, hogy felemeljék Duray Miklóst a magyarok pantheonjába.
Ezeréves történelmi távlatban sincs darabja a magyar kultrának, ami felemelné úgy a szívünket, mint a Himnuszunk – jelentette ki a kormányfő, majd kiemelte: méltó és igazságos, hogy a magyar kultúra napja a Himnusz megszületésének napja legyen. Továbbá jelezte, hogy műfaját tekintve a Himnusz imádság, mégsem térdepelve és végképp nem leszegett fejjel énekeljük, hanem éppen ellenkezőleg, egyenesen, és felemelt fejjel.
Mikor olvassuk, nem Kölcsey Ferencet képzejük magunk elé, nem a költő és nem is a Jóisten alakja rajzolódik ki, hanem az a rejtélyes valami, amit magyar sorsnak és géniusznak nevezhetünk
– rögzítette. A Himnusz arra emlékeztet minket, hogy jó okunk van a bűnbánatra – jelezte a miniszterelnök. Szerinte a kérdés csak az, hogy mit kezdjünk ezzel a felismeréssel. Mint mondta, erre nem megoldás, hogy eltöröljük a történelmünket.
Legnagyobb küzdelmünket mindig azért vívtuk, hogy azok maradhassunk, akik vagyunk, és úgy élhessünk, ahogy akarunk
– szögezte le Orbán Viktor. Hangsúlyozta: a brüsszeli bürokraták liberális világpolgárrá akarnak nevelni minket.
Mindig kijátszottuk őket
– hívta fel a figyelmet. A miniszterelnök elmondta, hogy nem tudnak csapdába csalni minket azok a szirén hangok, hogy álljunk a történelem jó oldalára.
A magyarok megtanulták, hogy a történelem jó oldalát azok a nagyhatalmak határozzák meg, akik felülkerekednek, őket pedig nem érdekli, hogy mi a történelem jó oldala a magyaroknak. Mi különleges nép vagyunk. Ezeregyszáz éve kijelöltük a szálláshelyünket, idegenek szorításában, és kialakítottuk az élet magyar rendjét
– emlékeztetett a kormányfő.
Magyarország, ahogy kétszáz éve, a Himnusz születésének a napján is, magyar
– részletezte.
Forrás: Orbán Viktor/Facebook
A címlapképen A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök a magyar kultúra napján, a Himnusz elkészültének kétszázadik évfordulóján tartott ökumenikus istentiszteletre érkezik a szatmárcsekei református templomba 2023. január 22-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher