Erdő Péter megnyitotta az ökumenikus imahetet: Egymással találkozva Jézussal találkozunk

A másik emberrel találkozva magával Jézussal találkozunk, aki várja válaszunkat – mondta Erdő Péter bíboros, esztergomi-budapesti érsek az ökumenikus imahét megnyitóján vasárnap este Budapesten, a Kálvin téri református templomban.

A bíboros kiemelte: Jézus azt várja, hogy minden ember iránt olyan szeretettel legyünk, amilyennel neki tartozunk.

Erdő Péter szerint nagyon szegény annak az embernek az élete, aki csak a saját pillanatában él, csak saját életkorának és élethelyzetének szemszögéből nézi a világot, elmerülve napi feladataiban.

Az életet az éli a maga teljességében, aki képes szeretetet adni mindazoknak, akikkel találkozik. Aki nem kerüli el az öregeket és a betegeket, aki vállalja és szeretettel veszi körül a gyerekeket – tette hozzá a bíboros.


Hirdetés
Ehhez a teljes élethez azonban szükség van arra, hogy Jézus elkezdjen uralkodni a szívünkben. Újra meg újra kérni kell őt, hogy vegyük észre a helyzeteket, amikor szól hozzánk, amikor vár tőlünk valamit.

Erdő Péter azt is mondta: Jézus csöndjébe belemerülni, az ő szempontjait elsajátítani az tudja, aki rendszeresen időt szán a vele való találkozásra.

Ha reggelenként átgondoljuk a nap feladatait, azt, hogy kikkel találkozhatunk és kiken segíthetünk, este pedig megvizsgáljuk a lelkiismeretünket, hogy tényleg Jézus szándéka szerint tudtunk-e élni aznap, „állandóan korrigáljuk magunkat”. Ebben a munkában pedig lassanként kibontakozik, kirajzolódik bennünk az az ember, akit majd Jézus az utolsó ítéletkor a „jobbjára állíthat” – mondta a bíboros.

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke arról beszélt: csak akkor hiteles a mai istentisztelet és az ökumenikus imahét, ha azon „szót emelünk az üldözöttekért, a szenvedőkért, az elesettekért”. „Ha nemcsak az istentiszteleten dicsőítjük az Istent, hanem a hétköznapokban is róla tanúskodunk” – fogalmazott az evangélikus püspök.

Amikor egy-egy istentisztelet végén elhangzik az áldás és a küldés, hogy „menjetek békével”, legyen ez valóság. Ne csak a szívünkben legyen béke, hanem vigyük ezt a békét mások közé, adjuk tovább egy békétlen világban – kérte Fabiny Tamás.

Fabiny Tamás Ézsaiás próféta sorait magyarázta. A próféta Isten szavait tolmácsolva úgy fogalmazott: „Nem tűröm együtt a bűnt és az ünneplést. Újholdjaitokat és ünnepeiteket gyűlölöm én. (…) Bármennyit is imádkoztok, nem hallgatlak meg benneteket, mert a kezetekhez vér tapad”.

Az evangélikus püspök rámutatott: ebben a bibliai szakaszban nem Isten vagy a próféta az ünneprontó, hanem azok, akik képmutató módon, csak a külsőségekre figyelve mutatják be az áldozatot, élik hitéletüket.

Ugyanez a tanítás jelenik meg abban az evangéliumi történetben, amelyben Jézus kiűzi a kufárokat a templomból.

Hangsúlyozta: minden korban előfordulhat, hogy meg kell tisztítani a templomot, a vallást, mert könnyen kommercializálódik az egyház, marketingé silányul a misszió. Ézsaiás tehát nem az istentiszteleti életet bírálja, hanem azt, hogy miközben folyik az istentisztelet, könyörületlenség és igazságtalanság uralkodik kívül a templomon – magyarázta.

Ézsaiás tanítása, hogy az istentisztelet és a társadalmi igazságosság összefügg egymással, ezért „feladatunk, hogy minden üldözöttért, minden szenvedőért imádkozzunk, rájuk irányítsuk a közvélemény figyelmét és ténylegesen is segítsünk nekik” – mutatott rá Fabiny Tamás.

Fotó:
Résztvevők az ökumenikus imahét megnyitóján Budapesten, a Kálvin téri református templomban 2023. január 15-én.
(MTI/Mónus Márton)

A résztvevők az istentisztelet végén közösen imádkoztak az üldözött keresztényekért, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) közös programsorozatának kezdőnapja ugyanis 2018-tól egyben az üldözött keresztényekért imádkozás vasárnapja is.

A liturgiai szolgálatban részt vettek a MEÖT tagegyházainak vezetői.

A szertartáson jelen volt – mások mellett – Novák Katalin köztársasági elnök és Nagy István agrárminiszter.

Az imahét napjain a különböző felekezetű gyülekezetek ökumenikus közösségben tartanak istentiszteleteket és imádkoznak a keresztények egységéért.

Az ez évi imahét anyagát az Egyesült Államokban működő Minnesotai Egyházak Tanácsa készítette.

Az ökumenikus imahetet 1908 óta rendezik meg, az eseményen először még csak az anglikán és a katolikus egyház tagjai vettek részt, és csak az egyesült államokbeli Graymoorban tartották meg. Az esemény Magyarországon több évtizedes hagyományra tekint vissza.

(MTI)

A címlapképen Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke (b) és Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek érkezik az ökumenikus imahét megnyitójára. 

'Fel a tetejéhez' gomb