RMDSZ-vezető: „Elfelejtődött” az etnikai konfliktus Nagybányán, szobrot állítanak a művésztelep alapítóinak

„Elfelejtődött” a szeptemberben kirobbant etnikai konfliktus a romániai Nagybányán, ezt bizonyítja, hogy a helyi önkormányzati testület jóváhagyta, hogy szobrot állítsanak a nagybányai művésztelep alapítóinak – mondta az MTI-nek Pintér Zsolt.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Máramaros megyei elnöke elmondta: a konfliktus „elfelejtődött”, de nem teljes a béke. Catalin Chereches polgármester nem adta vissza RMDSZ-es helyettese, Pap Zsolt István alpolgármesteri hatásköreit.

Nagybányán szeptemberben robbant ki etnikai színezetű botrány, miután a városünnepen a polgármester román trikolórral takarta le a székelyföldi kürtőskalácsárus bódéjának magyar feliratát. RMDSZ-es helyettese a zászlók eltávolítását javasolta az árusoknak, mire felettese megfosztotta alpolgármesteri hatásköreitől.

Pintér Zsolt elmondta: az alpolgármester azóta sem kapta vissza hatásköreit, de dolgozik, csupán aláírási joga nincs. Az RMDSZ nem is kéri a visszaállításukat, mivel álláspontjuk szerint a polgármesternek nem volt oka elvenni, tőle várják a kezdeményezést. A nagybányai önkormányzati képviselői mandátummal is rendelkező területi elnök elmondta, a korábbi konfliktus ellenére a helyi tanács december végén jóváhagyta, hogy szobrot állítsanak a nagybányai művésztelep alapítóinak. A máramarosi megyeszékhelyen a magyarság számaránya tíz százalék.


Hirdetés
„Az, hogy a polgármester támogatta a szoborállítási tervet, mégis egy jel, ami arra mutat, hogy van további együttműködés. (…) Racionális politikusok vagyunk, át tudunk lépni bizonyos vitákon és tovább tudunk dolgozni a városért”

– fogalmazott az MTI-nek Pintér Zsolt.

Rámutatott: a szórványban a politikai képviselet „kötéltáncos” feladat, folyamatosan egyensúlyozni kell. „Itt nem működik az, hogy valakire megharagszunk, valakivel rosszban vagyunk. Nekünk mindig józanul kell dönteni, nyugodtnak kell maradni, nem kell háborúskodni sokáig, mert az sehova nem vezet” – mondta. Hozzátette, hogy „lassú léptekkel, de kitartóan” meglesznek az eredménye.

Hollósy Simon, Réti István, Iványi-Grünwald Béla, Thorma János és Ferenczy Károly szobrát a művésztelep alapításának két évvel ezelőtti, 125. évfordulóján szerette volna felállítani az RMDSZ. A szobor költségeit csak 2021 végén sikerült belefoglalni a költségvetésbe, az összeget tavaly júliusban 960 ezer lejre (78,4 millió forint) emelték. December végén az önkormányzat a felállítást is átvállalta, a siker egyetlen szavazaton múlott.

Az alkotónak, Deák Árpád nagyváradi szobrászművésznek több erdélyi városban van köztéri szobra, a legismertebb a nagyváradi Holnapos szoborcsoport. A nagybányai köztéri alkotás is interaktív lesz, az öt alak nem áll talapzaton, melléjük lehet állni vagy ülni.

Májusban avatnák fel, a terület elnök azt reméli, a kifizetése sem lesz akadály, hiszen a projektet művészetpártolóként Catalin Chereches polgármester is támogatja. A művésztelep a város védjegye, „nem csak magyar ügy” – mondta.

„Azoknak az embereknek állítunk emléket, akik Nagybányát feltették a térképre, világhírű művészeti központot teremtettek”

– fogalmazott Pintér Zsolt.

A szoborcsoport 5 méterszer 3,5 méter alapterületű és 2,1 méter magas lesz, bronzból készül. Az életnagyságúnál nagyobb szobrokat a turisták által kedvelt régi főtéren állítják fel, a művésztelep felé vezető Híd utcára néznek.

Az 1896-ban alakult nagybányai művésztelep óriási jelentőségű a modern magyar képzőművészetben. Tagjai közül egyedül Hollósy Simonnak van szobra Erdélyben, melyet 2021-ben állítottak szülővárosában, Máramarosszigeten.

(MTI)

A képen Catalin Chereches, az erdélyi Nagybánya elõzetes letartóztatásban levő polgármestere, miután letette hivatali esküjét a nagybányai polgármesteri hivatalban 2016. július 18-án. Forrás: MTI/EPA/Mircea Rosca

'Fel a tetejéhez' gomb