Molnár Miklós: Az Ige jött el, hogy mi rá találjunk!

Mindannyian ismerjük azt a jelenséget, amikor a gyermek a szüleinél próbálkozik: az egyiknél sikertelenül, így megy a másikhoz már rafináltabban. A nevelés akkor lesz a legjobb, ha következetes választ kap. Azonban megesik, hogy nem így alakul, s már tanulja is a gyermek, hogy ügyességgel elérhetőek a célok, még ha nem is teljesen tisztességes az út.

Egy szünetet tartunk a bűn dinamikájában, mégiscsak karácsony van! Aztán majd folytatjuk! Azonban ez a téma sem megy messzire az előzőektől! Azért nézzük át szeptember óta a valláslélektan részleteit, mert szeretnénk egyre inkább a valódi Istennel találkozni, és egyre inkább szeretnénk úgy élni, ahogy Ő szeretné, elengedve korábbi görcseinket, vagy linkségünket.

Amikor a gyermek szülei következetesen felelnek, a gyermek számára egy új feladat születik: meg kell próbálnia felnőni a szülei döntéséhez. Mi köze ennek a karácsonyhoz? Az Egyház, a Bárány jegyese, ahogy a Biblia nevezi. Jézussal közösségben élünk, de már ’a kettő egy test’. Mi hiszünk abban, hogy Isten szerette volna az Egyházat megalapítani, hogy általa itt a Földön legyen segítségünk, hogy a Szentírás szavait és Isten egyéb kinyilatkoztatásait, mint a Szent Hagyományt, értelmezni tudjuk. Tulajdonképpen, éppen úgy, mint ahogy a két szülő a gyermek számára lebontja azt, amit a világról tudni kell. Nagy baj lenne, ha az Egyház tagjai a Kinyilatkoztatást úgy értelmeznék, hogy az eltér az Isten szándékától! Ha nem lenne harmóniában a kettő. Ez esetben a ’gyermekek’ könnyen összezavarodnának és jogosan vetnék fel, hogy ügyeskedve is lehet üdvözülni, nem kell hozzá az elköteleződés.

Van egy igen csúnya változata ennek a problémának! Amikor a válásban levő felek a gyermekeket magukhoz akarják édesgetni a másik ellenében. Ez esetben a gyermek moralitása és egyáltalán az élete iszonyúan károsodik. Pedig, megtörténik! És sajnos megtörténik az is, hogy az Egyház tagjai közül egyesek azért, hogy őket jobban szeressék, hogy jobban bevágódjanak az embereknél, bizony gyakran olyat adnak, (állítólag az Úr javaiból,) ami az illető kárára van. Ezért is mondja Szent Jakab: „aki tehát ennek a világnak barátja akar lenni, ellenségévé lesz Istennek” (Jak 4,4). Ilyen helyzetben érdekes, hogy a gyermeknek a vonásaiban, ha felismerik a másik felük gesztusait, viselkedését, még büntetni is képesek… akárcsak azok, akik felismernek valamit az Isten olyan vonásaiból a másikban, amely nekik nincs ínyükre. Mintha a gonosszal viaskodnának!

Az advent időszaka megtanít arra, hogy szembe merjünk nézni a hiányainkkal, sebzettségeinkkel, hogy merjünk Isten elé állni ezekkel. A sóvárgásunkkal, vágyakozásunk ínségével. Az Isten, pedig választ ad Krisztusban. A gyermek megszületik, hogy társunkká, sőt, testvérünkké legyen. Eljön, hogy ’egyeztessük a világlátásunkat’, hogy a ránkbízottak ne szenvedjenek csorbát. Az Ószövetség embere megkapta a kinyilatkoztatást, de még mindig félreértések születtek belőle. Így maga az isteni Ige lesz emberré, hogy benne a legteljesebb értelemben is megtapasztalhassuk, milyen az Isten, Aki szeret minket. Jézus, ezért figyelmezteti a farizeusokat később, hogy ’ha nem jött volna és nem tanította volna őket, nem volna bűnük’ (vö.: Jn 15,22). Így viszont ’elmúlt már az az idő, amikor Isten elnézte tudatlanságunkat’ (vö.: ApCsel 17,30)!

Amikor Jézus kisgyermekként megszületett, megmutatta, hogy nem kell rettegni az Isten közelségétől, hanem csak attól, hogy nem vesszük észre a jelenlétét a világban. Vagy attól, amikor saját torzulásaink következtében, szeretnénk félremagyarázni a Kinyilatkoztatást. Az Egyház minden tagjának tisztán kell tovább adnia azt, amit rá bíztak, hogy így mindenki számára mi legyünk a betlehemi csillag, amely az Istenhez vezeti a bölcseket.

Molnár Miklós