Érszegi Márk Aurél: Pápák és lemondások

Ferenc pápa beismerte, hogy már alá is írta lemondását. Akárcsak előtte azt már VI. Pál és II. János Pál is megtette. A főként súlyos egészségi állapot beálltára előkészített feltételes lemondás egyfajta megelőző óvintézkedés a pápák részéről a Katolikus Egyház hatékony kormányzatának biztosítására.

A spanyol ABC napilapban Ferenc pápa legújabb interjúja 2022. december 18-án az alábbi hangzatos címmel jelent meg: „Már aláírtam a lemondásomat egészségügyi akadályoztatásom esetére”. Ugyanis az újságíró kérdésére, mi történne, ha egy pápa hirtelen fellépő egészségügyi probléma vagy baleset miatt akadályoztatva volna, Ferenc pápa elárulta, nem sokkal megválasztását követően megírta tulajdon lemondónyilatkozatát, és átadta azt az akkori bíboros államtitkárnak, Tarcisio Bertonénak (aki 2013 októberéig volt hivatalban). Hozzátette, hogy egy feltételes lemondásról van szó, arra az esetre „ha egészségügyi vagy egyéb okokból akadályoztatva leszek…” Tehát legyünk nyugodtak, minden eshetőségre fel van készülve.

Az interjúban felelevenítették, hogy VI. Pál pápa is írt már hasonló feltételes lemondólevelet, sőt, XII. Piusz is.

Utóbbi a II. Világháború alatt, arra az eshetőségre készülve tette ezt, hogy a Rómát megszálló németek netán őt is elhurcolnák: nem menekülni akart, hanem inkább azt biztosítani, hogy ne a pápa essen fogságba, hanem „csak” Eugenio Pacelli.

Pál lemondónyilatkozatának szövegét 2018-ban tették közzé Leonardo Sapienza a „La barca di Paolo” (Pál bárkája) című kötetében. 1965. május 2-án kelt lemondólevelében VI. Pál kijelentette, hogy hosszan tartó, illetve gyógyíthatatlannak tartott betegsége esetén, avagy „más súlyos és elhúzódó akadály” miatt, melyből kifolyólag nem volna képes „elégséges mértékben” ellátni hivatalának gyakorlását, lemond hivataláról.

Még II. János Pál boldoggá avatására készülve, 2010 elején jelentette meg a szenttéavatási eljárás posztulátora, Slawomir Oder atya azt a könyvet, melyben egyebek mellett szerepelt Wojtyla pápa hasonló lemondási nyilatkozatának szövege.

II. János Pál 1989-ben fogalmazta meg arra az esetre, ha olyan egészségi állapotba jutna, amely megakadályozná őt a péteri szolgálat elégséges ellátásában.

1994-ben pedig, 75. életévéhez, azaz a püspöki nyugdíjkorhatárhoz közeledvén informálisan megvizsgáltatta a Római Kúria felelőseivel az esetleges pápai lemondás történelmi és teológiai aspektusait. Végül akkor ő maga arra jutott, hogy „az egyházban nincs hely egy nyugalmazott pápa számára” (amint azt egyik műtétje előtt orvosának megjegyezte). Nem valamiféle praktikus, netán politikai megfontolás vezérelte, hanem a meggyőződés, hogy súlyos lelkiismereti kötelessége addig végezni Isten által rábízott feladatát, ameddig azt maga az Úr akarja.

Meg kell jegyezni, hogy ugyanez a lelkiismeretbeli meggyőződés XVI. Benedeket viszont arra indította, hogy átadja a hivatalát. Igaz, maga is azt vallotta, hogy ezzel nem „menekül” a feladat elől, hanem azt más formában, nevezetesen a visszavonultságban folyamatosan végzett imádság révén más formában folytatja. (Ez aztán olyan feltételezésekre is okot adott, melyek szerint XVI. Benedek igazából nem is mondott le a hivatalról, csak annak gyakorlásáról…)

Mindemellett később, súlyosbodó betegsége hatására még II. János Pálban is felmerülhettek kétségek, legalábbis végrendeletének 2000-ben megfogalmazott részében azon reményének adott hangot, hogy Isten majd segítségére lesz felismerni, meddig kell folytatnia szolgálatát, illetve hogy amíg viszont megadatik számára a péteri szolgálat ellátása, az Úr a szükséges erőt is megadja hozzá. A szöveg végkicsengése azonban a teljes Istenre hagyatkozás volt, annak tudatában, hogy a 2000. évi Nagy Jubileum megnyitásával immár teljesítette küldetését, és így a bibliai Simeonnal mondhatná: „Nunc dimittis…” („Bocsásd el most szolgádat, Uram…”).

A felvetett kérdés valóban relevánsnak számít egy olyan szervezetben, mint a Katolikus Egyház, ahol a legfőbb vezető (mármint földi értelemben) akkora hatalmat gyakorol, mint a Római Pápa, s ráadásul nem is helyettesíthető. A hatályos kánonjog pedig nem tartalmaz egyértelmű rendelkezéseket az olyan esetekre, ha a pápa egészségügyi okokból hirtelen, vagy akár csak fokozatosan is, de képtelenné válna a kormányzásra, azaz a római szék akadályoztatva volna.

Az életben levő, de kormányzásra képtelen pápa nem kevés intézményi bonyodalmat jelentene, s ennek – nyomasztó – tudata is szerepet játszhatott annak idején XVI. Benedek lemondásában.

A hatályos Egyházi Törvénykönyvben megtalálhatók ugyan a püspöki szék akadályoztatása esetére szóló szabályok (412-413. kánon), de azok a pápa hivatalára, éppen annak egyedisége miatt nem alkalmazhatók.

Ahogyan az 1917-es, úgy a hatályos, 1983-ban kiadott kánonjogi kódex is foglalkozik a pápa esetleges lemondásának lehetőségével: a 332. kánon 2. §-a értelmében a pápa lemondása akkor érvényes, ha azt szabadon teszi (tehát nem kényszerítik rá), és szabályosan bejelenti. Viszont nincs arra szükség, hogy azt bárki elfogadja – már csak azért sem, mert a pápának nincsen felettese az egyházban, aki azt elfogadhatná.

Azt azonban nem részletezi a jogszabály, hogy miben áll a „szabályos bejelentés”. Ezért is figyelemre méltó, hogy a VI. Pál-féle lemondólevélben az szerepelt, a Bíborosi Kollégium dékánja, tehát a pápát megválasztó testület vezetőjének kezébe helyezi lemondását, míg magát a levelet a bíboros államtitkárhoz juttatta el. Magának a tényállásnak megállapítására pedig felvázolt egy mechanizmust, miszerint a Római Kúria dikasztériumait vezető bíborosok és a római helynök bíboros (aki a pápa nevében kormányozza a római egyházmegyét) volnának hivatottak a lemondás elfogadására és „hatályba léptetésére”.

János Pál 1989. február 15-én papírra vetett feltételhez kötött lemondási nyilatkozata VI. Pálét követte. A feltétel olyan „gyógyíthatatlannak tartott és hosszan tartó” betegség, vagy más „súlyos és tartós akadályoztatás”, amely „megakadályozza apostoli szolgálata funkcióinak elégséges ellátásában”. Ezesetben hivataláról történő lemondását a bíborosi kollégium dékánja kezébe helyezi. A lemondásához előirányzott feltételek fennállásának megállapítására a bíborosi kollégium dékánját, a kuriális dikasztériumokat vezető bíborosokat és a római bíboros helynököt hatalmazza fel, amennyiben őket éppen rendben össze lehet hívni. Ha ez nem lehetséges, akkor a bíborosok három (püspöki, papi és diakónusi) rendjét vezető bíborosokat.

Abban mindkét pápa eltérni látszott a kánonjogi kódex előírásától, hogy lemondásuk elfogadását is az említett bíborosokra bízták. Mégha elfogadásra nincs is szükség a pápai lemondás érvényességéhez, világos hogy azt viszont szabályozni kellett, kik jogosultak a szóban forgó akadályoztatás beálltának megállapítására, illetve a széküresedéskor irányadó szabályok életbe léptetésére. Az azonban nincs meghatározva, mi minősülhet a péteri hivatal „elégséges” gyakorlásának, pedig ennek megállapítása kényes kérdés lehet.

Hiszen XVI. Benedek lemondása mögött például az a felismerés is meghúzódott (titkára nyilatkozata szerint), hogy immár nem képes megfelelően eleget tenni azon feladatoknak, amik manapság a pápai hivatal velejárói.

Nevezetesen egészsége miatt nem lett volna képes személyesen elutazni a 2013-as Ifjúsági Világnapra Rio de Janeiróba (márpedig eddig egyet sem tartottak pápa nélkül), illetve úgy érezte, már nem megy számára az írás (s lám, utolsó enciklikáját már Ferenc pápa fejezte be).

VI. Pál és II. János Pál lemondólevelének ismeretében, s immár Ferenc pápa erre utaló megjegyzése fényében úgy tűnik, hogy az ilyen „biztonság kedvéért”, vagy „vészhelyzetre” előkészített pápai lemondó nyilatkozat immár bevett gyakorlattá vált, elkerülendő az egyházi főhatalom tartós megbénulását. Ami persze mit sem változat azon a tényen, hogy aláíróik továbbra is újra és újra azt vizsgálják lelkiismeretükben, mi volna Isten akarata: utolsó leheletükig, akár a vértanúságig teljesíteni a péteri szolgálatot, avagy félreállva biztosítani a lehetőséget „Péter bárkájának” megújuló erővel történő, hathatósabb kormányzására.

A képen XVI. Benedek pápa visszatér az erkélyrõl szobájába, miután üdvözölte a Rómától délre fekvő Castel Gandolfó-i nyári rezidencia előtt összegyűlt híveket 2013. február 28-án. Forrás: MTI/EPA/Ettore Ferrari