Az elmúlt években – úgy tűnik, fokozottan – a megpróbáltatások, az egyéni és közösségi próbatételek idejét éljük, bár ez nem ritka szeretett magyar hazánk ezernél is több éves keresztény történelmében. Az sem ritka, hogy világjelenségként harsogja a hazai és nemzetközi sajtó, időről-időre más-más földrészeket fókuszba állítva az emberiség gyötrelmét, amelyet éhínség, a népek, békétlenségén és önzésén nyugvó háború, határokat nem ismerő világjárványok okoznak – írja a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöksége a jelujsag.hu oldalon.

Karácsonyra készül a világ, a keresztények a második isteni személy születésének emlékét idézik fel évről-évre. Az adventi időszak hagyományosan az elcsendesedés, az Isten-kapcsolat megújításának ideje, szívünkben a béke vágya egyre erősebben tör elő.

Az Úr eljövetelére ebben az esztendőben is méltó módon készülünk? Elmondható ez akkor, amikor szűnni nem akaró ellentétek határozzák meg országok belső és külső kapcsolatait; az elégedetlenség izzó parazsa nyomorít meg emberi kapcsolatokat, bizonytalanít el korábban együttműködésre kész közösségeket? Elmondható ez akkor, amikor hazánk is súlyos belső feszültségektől terhelt és társadalmunkban rendkívül mélyen húzódó megosztottság tapasztalható?

– teszi fel a kérdést a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöksége. Hozzáteszik, elég csak a nevelési-oktatási rendszeren belül kialakult helyzetre gondolunk, ahol már kívülállóként látjuk a szereplőket: a tanárok, a diákok és a szülők, valamint akik felelős irányítói az oktatás rendszerének. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége imával fordul a Jóistenhez, kérve Bölcsességének Lelkét, hogy a konfliktusos helyzet, amelyben reményünk szerint valamennyi érdekelt szándéka tiszta, mielőbb a Teremtő által is elképzelt, megnyugtató és előre mutató jövőkép szerint rendeződhessen.

hirdetés

Hiszen a cél kristálytiszta: elsősorban a gyerekek, a fiatalok szellemi gazdagítása, a nemzet erejének megtartása. Egy keresztény kultúrában gyökerező nemzet számára nem lehet kérdés, hogy a hagyományos családpolitika egyértelmű folytatása az oktatás- és neveléspolitika. Nem lehet kérdés, hogy családjaink mellett az oktatási intézményeinkben nyerik el fiataljaink azt a természetet és jellemet, amely révén igaz emberekké válhatnak

– hangsúlyozták, majd rávilágítottak, hazánkban az egyik legszélesebb társadalmi réteget, az értelmiség gerincét évszázadok óta – minden jelentés- és feladatbeli változással együtt – a paidagógosz, a gyermekvezető, a nevelő közösség adja, s ez statisztikailag is alátámasztható. A 2021/22-es tanévben Magyarországon a köznevelés rendszerében 147.814 pedagógus dolgozott minden nap azért, hogy gyermekeink felvilágosult, értelmes, gondolkodni képes emberként, tudással, hittel, egészséges erkölcsiséggel felvértezve kerüljenek a felsőoktatásba vagy a munka világába.

Mi hiszünk abban, hogy a nevelők, a pedagógusok, hittel és szeretettel, többségében alázattal végzik munkájukat, és a magunk mögött hagyott évtizedekben is szolgálatnak tekintették a nevelést és a tanítást. A pedagógus mesterséget hivatástudattal élték és élik meg, s ez reményeink szerint akkor is így van, amikor becsukódik mögöttük az óvodai csoportok, az iskolai ajtók sokasága.

– írják a jelujsag.hu-n, majd hozzáteszik, abban is sokan egyetértünk, hogy társadalmi presztízsükre nem volt jó hatással az ötvenes évektől rájuk aggatott „a nemzet napszámosa” jelző. Azon pedig lehet vitatkozni, hogy a rendszerváltozás hozott-e érdemi javulást e téren, hogy a pluralista demokráciában a sokrétű érdekek érvényesülésének mennyire ad teret a társadalmi békét is megalapozó föderatív gondolkodás, azaz megköthető-e az a szövetség az érdekeltek között, ami alapfeltétele a pedagógustársadalom nyugodt munkakörülményeinek. Elérhető-e a nemzeti minimum az oktatás és más, a kiegyensúlyozott, békés társadalmi közeget meghatározó szakpolitikák terén, ami hosszú évtizedekre lenne képes garantálni a területek tisztaságát, gyermekeink boldogulását, s az iskola világának nyugalmát annak érdekében, hogy a nevelés ügye fölé emelkedjen a ciklikusan változó pártpolitikai érdekszférának!? -írják.

Hozzáteszik, valószínű, hogy az évek során felgyűlt belső és külső konfliktusokat nem lehet egy csettintésre megoldani, főleg akkor nem, ha a pedagógusok jelenlegi helyzetének, életérzésének és életállapotának javulására már nem csak a bérhelyzet normalizálása jelent gyógyírt. A probléma sokkal összetettebb, így rendszerszintű beavatkozást igényel(ne), a jelenleg egymásnak feszülő csoportok szereteten alapuló, az igazságosságra törekvő, széleskörű együttműködését tenné szükségessé – hangsúlyozzák.

Mert igaza van mindazoknak, akik a legmodernebb társadalmi keretek, a legfejlettebb technikai, oktatástechnológiai eszközökkel megtámogatott körülmények között is kiemelkedő jelentőséget tulajdonítanak a pedagógus személyiségének, hitének. 

Az iskola gerince a tanár. Ha ez megállja a helyét – lehet a tanterv gyönge, a tankönyv fogyatékos s a tanrend elhibázott: a siker mégis biztos.

– fogalmazott Inczédy Dénes, a 19. század ciszterci rendi tanára. 

Mi Jézustól szeretnénk megtanulni a konfliktuskezelést, aki nem pörlekedett akkor sem, amikor kisdedként az általunk talán soha meg nem élt szegénység lett osztályrésze; amikor serdülőként – talán szülei ellenére – a maga útját járta, mert engedelmes volt az Atyának; amikor arcul ütötték, leköpdösték, kigúnyolták, a kereszt súlya alatt erőtlenné vált, majd a rideg, nehéz fára szegezték: akkor sem átkozódott, akkor sem küldte a tömeget a helytartó elé, pedig tehette volna. Ez a hallgatás nem beletörődés volt, nem meghunyászkodás, sokkal inkább a kérdések megfogalmazásának csendje: „Ha rosszat mondtam, bizonyítsd be, hogy rossz volt, ha pedig jót mondtam, miért ütsz engem?” (Jn 18,23).

– idézik a jelujsag.hu-n. Felhívták a figyelmet, fontos hogy higyjünk abban, hogy az Úr Jézus megadja a választ, ha bizalommal fordulunk hozzá.

A címlapkép forrása: Pixabay