Felszíneskedésre szórják a pénzt a balos kerületek

Zugló, Óbuda és Újpest önkormányzata is szerződést kötött az ATV-vel, amely alapján a politikusok „bevásárolták” magukat a műsorokba.

A három ellenzéki vezetésű kerületnek több éve van szerződése a csatornával, amely alapján az önkormányzatok milliókat költenek évente arra, hogy szerepehessenek az ATV műsoraiban.

Az újpesti önkormányzat megállapodása ellenben nemcsak az ATV-re, hanem a Spirit FM-re is vonatkozik. Elmondásuk szerint ez pártpolitikától mentesen, kizárólag az önkormányzat tevékenységének bemutatására irányul.

Alapvetően nem törvényellenes az önkormányzatoknak médiamegjelenés vásárlása, valamint tartalmak támogatása, ellenben fontos lenne, hogy a támogatott műsornál a támogató fel legyen tüntetve.

Borbély Ádám, a XIV. kerület fideszes önkormányzati képviselője a Facebook-on reagált a történtekre, véleménye szerint ugyanis miközben a zuglóiak alig kapnak valamit a baloldali vezetéstől, addig ők szépen meggazdagszanak. A politikus elmondása alapján az önkormányzat propaganda anyagokra, hirdetésekre költ, miközben a kerület nem fejlődik.

„Zugló a baloldali haverok kifizetőhelye” – írta Borbély Ádám.

Forrás: Képernyőfotó Facebook/Borbély Ádám

Ozsváth Kálmán, Újpest fideszes képviselője lapunk megkeresésére elmondta, hogy a kerületben ugyanaz a folyamat működik, amelyet Karácsony Gergely főpolgármesterként végez Budapesten:

„csak kommunikáció van, igazi munka és valós teljesítmény nincsen a dollárbaloldal mögött.”

A képviselő bevallása szerint visszás, hogy a költségvetés megszavazásának időszakában az újpesti önkormányzat baloldali vezetősége folyton a pénzhiányról panaszkodik, ellenben ilyen kifizetésekre havonta szór ki óriási pénzeket. Elmondása alapján ez csupán arról szól, hogy megjelenjenek a képernyőn, a közösségi médiában és az online térben, amely remek lehetőséget biztosít számukra a propaganda közvetítésére.

Ozsváth Kálmán azt is kiemelte, hogy ez a gyakorlat a fővárosi vezetésre is jellemző. „Karácsony Gergely és Újpest baloldali vezetése folyamatosan arról beszél, hogy a kormány megszorítja az önkormányzatokat, ami valójában egy óriási hazugság” – tette hozzá. A képviselő elmondása alapján például

Újpest önkormányzatát 2019-ben 9 milliárd forint többlettel adták át a baloldalnak, és a világjárvány, valamint a jelenlegi válság ellenére sincs teljesen kiürülve a kassza.

Nem csak médiamegjelenésre költ a IV. kerület, ugyanis Ozsváth arról is beszámolt, hogy Déri Tibor, Újpest korábban momentumos, most már DK-s polgármesterének beszédfelkészítő órái szintén több millió forintot emésztettek fel az önkormányzat vagyonából, vagyis

a kerületiek pénzén oktatta magát.

„Ilyenre és a propagandára van pénze az önkormányzatnak, más egészségügyi, vagy szociális dolgokra nem” – hangsúlyozta a fideszes képviselő.

Forrás: 24.hu

A címlapképen Karácsony Gergely főpolgármester, Kiss Ambrus (független) általános főpolgármester-helyettes és Számadó Tamás főjegyző látható a Fõvárosi Közgyűlés ülésén a Városházán 2022. november 30-án. Forrás: MTI/Soós Lajos

Iratkozzon fel hírlevelünkre