Ukrajna sürgős szükségleteinek kezeléséről kezdődött nemzetközi konferencia Párizsban

Ukrajna sürgős szükségleteinek kezeléséről kezdődött nemzetközi konferencia kedden a francia fővárosban, Párizsban.

Az esemény házigazdája, Emmanuel Macron francia elnök azért hívta össze a nemzetközi közösséget, hogy segítsen az ukránoknak „ellenállni ezen a télen” az orosz támadás árnyékában.

Az elmúlt hónapok luganói, varsói és berlini konferenciái után ez a találkozó, amelyen 70 ország és nemzetközi szervezet küldöttségei, köztük számos kormányfő vesz részt, „gyakorlatias” jellegű lesz – magyarázta Macron.

Volodimir Zelenszkij, aki videokapcsolaton keresztül vett részt az eseményen, azt mondta, Ukrajnának legalább 800 millió euró (mintegy 328 milliárd forint) gyorssegélyre van szüksége, hogy a téli időszakban a lakosság szükségleteit kielégítse, különösen az energiaágazatban.

A francia elnöki hivatal szerint a felajánlások kedd reggel már 400 millió eurót értek el, és ez az összeg várhatóan tovább emelkedik a konferencia során.

A rendezvény fő célja a Moszkva által október óta alkalmazott stratégia semlegesítése, amely a polgári infrastruktúra elleni támadásokra támaszkodik.

Macron hangoztatta, Oroszország, amelynek katonai gyengeségeire fény derült, cinikus stratégiát választott annak érdekében, hogy térdre kényszerítse Ukrajnát. Korábbi nyilatkozatait megismételve úgy vélekedett, hogy ezek az orosz csapások “háborús bűnöknek” minősülnek, amelyek „nem maradnak büntetlenül”.

A konferencia előadói öt kulcsfontosságú területre – energia, víz, élelmiszer, egészségügy és közlekedés – összpontosítanak, hogy Ukrajna képes legyen fenntartani az alapvető infrastruktúrát.

Emmanuel Macron további 76,5 millió eurós francia támogatást jelentett be a tél átvészeléséhez 2023 elején a villamosenergia- és energiaágazatban. Ez a májusban már bejelentett, folyósítás alatt álló 48,5 millió eurón felül történik.

Annalena Baerbock német külügyminiszter azt közölte, hogy Berlin 50 millió eurót biztosít.   

A konferencia délután a francia gazdasági minisztériumban folytatódik. Ennek a tanácskozásnak a címe „Kétoldalú találkozó Ukrajna ellenálló képességéért és újjáépítéséért”. A cél az, hogy mozgósítsák a francia vállalatokat az újjáépítés érdekében. A fórumra meghívták a francia tőzsde 40 óriáscégét, továbbá mintegy 500 francia vállalatot.

Bár sem tűzszünet, sem a háború befejezésének kilátása nincs, „az ukránok kérték, hogy beszéljünk az újjáépítésről” – tudatta a francia elnöki hivatal.

A Világbank szerint az ukrán gazdaság máris mintegy 33 százalékkal zsugorodott a február 24-én kezdődött háború következtében. A pénzügyi intézmény úgy véli, hogy a recesszió idén elérheti akár a 40 százalékot is.

(MTI)

A címlapképen Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (b) és Emmanuel Macron francia államfő a Klaus Iohannis román elnökkel, Mario Draghi olasz miniszterelnökkel és Olaf Scholz német kancellárral tartott kijevi sajtótájékoztató végén, 2022. június 16-án. Forrás: MTI/EPA/AFP pool/Ludovic Marin

Iratkozzon fel hírlevelünkre