Azbej Tristan: kiállunk az üldözött keresztények mellett

Magyarország kiáll az üldözött keresztények mellett, a Hungary Helps programon keresztül a józan ész és a keresztényi szolidaritás elve mentén támogatja a bajba jutott közösséget – erről beszélt a közmédiának a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára, aki Novák Katalin államfővel Irakban tartózkodik.

Azbej Tristan úgy fogalmazott: a józan ész azt diktálja, hogy ne a migráción keresztül segítsünk az üldözött keresztényeknek, hanem helyben kell megteremteni számukra a megmaradás lehetőségét.

A keresztény identitásunkból fakadóan pedig szerte a világon kiállunk az üldözött keresztények mellett, hiszen ez a legüldözöttebb vallás, a világon 300 millió ember szenved ártatlan üldöztetést Krisztus hite miatt

– fogalmazott. Az államtitkár felidézte, hogy a Ninivei-fennsíkon élő keresztény közösséget 2014-ben lerohanta az Iszlám Állam, sokakat meggyilkoltak, településeiket lerombolták, és mire 2016-ban Tell-Aszkuf térsége felszabadult, a terület elnéptelenedett. Az iraki keresztények lélekszáma 1,5 millióról 200 ezerre csökkent – tette hozzá.
Magyarország segített az újrakezdésben, humanitárius gyorssegsélyt nyújtott, támogatták Tell-Aszkuf település templomának és 900 épületének újjáépítését, amelynek köszönhetően csaknem ezer család visszatérhetett a településre – hangsúlyozta. Alkosban pedig az ott élő keresztények jövőjéhez nyújtottak támogatást megélhetési projektek, egy mintafarm és oktatási központ Hungary Helps programon keresztüli támogatásával. Azbej Tristan elmondása szerint az ott élőknek mindennél többet jelent, hogy Novák Katalin személyében egy államfő ellátogatott hozzájuk, mert a megmaradás reményét adja számukra.


Hirdetés

(MTI)

A címlapkép forrása: Hungary Helps Program

'Fel a tetejéhez' gomb