A háborúk sújtotta Dél-Szudánban várják Ferenc pápát

Ferenc pápa Justin Welby canterburyi érsekkel, az anglikán közösség prímásával és Iain Greenshields lelkésszel, a skót egyház közgyűlésének moderátorával együtt látogat Dél-Szudánba. A Tombura Yambió-i egyházmegye püspöke, Eduardo Hiiboro Kussala nyilatkozott telefonon a Fides hírügynökségnek a februári látogatásról.

A főpásztor  úgy véli, hogy ez a látogatás olyan gesztus, amelynek fő célja, hogy a békét kérjük és mozdítsuk elő, elsősorban a szívünkben, a békét egymás között, a békét a világ összes népe számára, akik háborúban állnak.

 Az a tény, hogy ez a látogatás az ökumené jegyében, más egyházak vezetőivel együtt történik, kiemeli annak fontosságát, hogy Dél-Szudán egységben legyen, minden etnikai csoport, közösség és vallás harmóniában éljen egymással. Valódi felhívás ez az egységre és az együttélésre

– emelte ki Kussala.  A világ legfiatalabb országa, amelynek 2011-ben fél évszázados harcok után sikerült elnyernie függetlenségét Szudántól, soha nem ismerte a békét. 2013 óta ugyanis a lakosságot véget nem érő polgárháború és etnikai konfliktus sújtja, a 2018-ban aláírt, de soha be nem tartott békemegállapodás ellenére. Eddig több mint 2,3 millió dél-szudáni kényszerült arra, hogy a szomszédos államokba, elsősorban Ugandába, Szudánba és Etiópiába meneküljön.

A dél-szudáni kormányerők és a lázadók egyaránt szándékosan használják az éhezést taktikaként, hogy a civileket menekülésre késztessék

– olvasható a Global Rights Compliance Foundation, egy nemzetközi jogra és emberi jogi érdekérvényesítésre szakosodott civil szervezet által közzétett feljegyzésben. Becslések szerint a 11 millió dél-szudáni lakos közül több mint 8 millióan küzdenek súlyos élelmiszerhiánnyal.

Szeretnék hozzájárulni ehhez a békefolyamathoz, de nem egyedül, hanem azzal, hogy két kedves testvéremmel, Canterbury érsekével és a skót egyház közgyűlésének moderátorával együtt ökumenikus zarándoklatra indulok

– mondta Ferenc pápa a Keresztény Egység Előmozdításának Dikasztériuma által közzé tett hír szerint december 1-jén.

Együtt fogunk imádkozni a dél-szudáni békéért, és a békéért Ukrajnában és a bolygó minden konfliktus sújtotta területén

– zárta Kussala püspök.

A cikket eredeti nyelven a Fides oldalán olvashatják. Magyarra fordította: Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír

Forrás: Magyar Kurír 

A címlapkép forrása: Pixabay

Iratkozzon fel hírlevelünkre