Szántó Annamária 7 éves korában került a Dévai Szent Ferenc Alapítványhoz, ahol nevelői megtanították tanulni, önmagában bízni, és elhitették vele, hogy bármire képes. Most, 23 évesen diplomás jogász doktor. Munkájában is szeretne ugyanaz az igazságszerető, gyengéket felkaroló, segítő ember lenni, akivé a dévia otthonban nevelték. Annamáriával életútjáról, a közösség és a segítő emberek erejéről, illetve a gyermekotthonok ugródeszka mivoltáról beszélgetett a Maszol.ro portál újságírója.

Böjte Csaba is büszkén osztotta meg, amikor Szántó Annamária megszerezte jogtudományi doktori képesítését. Nem csoda, hogy az atya ilyen büszke rá, hiszen a lány gyermekkora nagyrészét az intézetben töltötte – írja cikkében a Maszol. Amikor odakerült 7 évesen, első osztályban komoly lemaradása volt a többi diákkal szemben. Az intézetben, nevelőitől tanult meg olvasni. Az interjúban azt mondta, nélkülük nem érhette volna el mindazt, amit eddig elért.

Arra a kérdésre, hogy miért érezte úgy, hogy jogot kell tanulnia, azt válaszolta:

„Mindig nagy volt az igazságérzetem, feladatomnak éreztem a gyengébbek mellett kiállni, és szerettem hangoztatni az igazamat.”

Érettségi után Budapestre költözött, és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen kezdte meg jogi tanlumányait. Elmondta, az egyetem kiválasztása során fontos volt számára, hogy katolikus intézményben tanulhasson tovább. Nem csak az egyetem beállítottsága, de az oktatás nyelve is lényeges szempont volt. 

Azt mondta: 

hirdetés

“Biztos vagyok benne, hogy a romániai egyetemek is magas színvonalúak, de számomra hátráltató tényező volt a román nyelv, mert mint a legtöbb székely gyereknek, nekem is nehézséget okozott. Nem azért, mert nem tudnék románul, hanem azért, mert nem tudok anyanyelvi szinten beszélni románul, ami a joghoz alapvető lenne.”

Szántó Annamária, forrás: Maszol.ro

A fiatal lánynak jelenleg nagyon határozott elképzelései és rengeteg lehetősége van a jövőt illetően. Ebben sokat segített neki a gyermekotthonban eltöltött idő, és az, hogy megtanult tanulni és közdeni a céljaiért.

Az otthonban „megerősítést kaptam a nevelőimtől és a tanáraimtól, elhitették velem, hogy erős vagyok, értékes vagyok, és ez elegendő volt ahhoz, hogy képesnek érezzem magam bármire” – mondta az interjúban.

Mára már rendszeresen beszél a szüleivel, akik büszkék rá és hálásak érte. Most, felnőtt fejjel úgy látja, nagymamája is fontos szerepet játszott abban, hogy sikerült megvalósítani az álmait.

„Ő, az apró tettei motiváltak: láttam, ahogy a szegénységben is mindent megtett értünk, és ez elindított az igazságkeresés, a segítségnyújtás útján. Illetve már otthon, a kilátástalanságban megtanultam, hogy a legnagyobb rosszban is lehet jól, lehet emberségesen cselekedni – idézi fel a gyerekkori emlékeket.

A teljes interjú itt olvasható.

Címlapkép: Maszol.ro