Megjelentek Ferenc pápa örömről szóló megnyilatkozásai könyvként

Ferenc pápa az elmúlt tíz év során többször is foglalkozott az öröm témájával. Most megjelent a La gioia (Az öröm) című olasz nyelvű kötet az Elledici és a Vatikáni Könyvkiadó gondozásában, amely egybegyűjti a pápa megnyilatkozásait e témáról.

Nem egyszerű optimizmusról van szó, hanem arról a képességről, hogy Isten tekintetén keresztül nézzük a történelmet

– írja a bevezetőben Dario Edoardo Viganò prelátus, a Pápai Tudományos és Társadalomtudományi Akadémia alkancellárja. A kötet, melynek kiadását a pápa kezdeményezte, összegyűjti az öröm témájával kapcsolatos megnyilatkozásokat, azzal a céllal, hogy az olvasó is elinduljon saját útján.

Valójában olyan szövegek ezek, amelyek lehetővé teszik számunkra, különösen a hangos szavak, a szörnyű hírek és a halálesetek időszakában, hogy kitárjuk szívünket, felemeljük tekintetünket, és újra megéljük a hit élményét

– hangsúlyozza a prelátus, majd arra hív bennünket, hogy elmélkedjünk a kánai menyegző eseményein.  Jézus első csodájának történetében a házasság áll a középpontban, amiből azonban hiányzik egy fontos elem, mégpedig a bor, amely az öröm jele. A tisztálkodásra használt kőkorsók üresek – ez a jelképe egy immár kiüresedett szeretetkapcsolatnak Isten és népe között. Még a törvény és a megtisztulás sem tudja helyreállítani e kapcsolat szenvedélyét. Ez az, amiért Jézus nincs jelen, hanem meghívást kap – mutat rá Viganò.

Valójában Krisztus az, aki elhozza az újbort, és ezzel szentesít egy új, örök, utolsó és végleges szövetséget. Ez a szövetség a víz borrá változtatásának első nagy csodájából, vagyis az örömből született. Ez az oka annak, hogy az Egyház olyan férfiak és nők közössége, akik nem a törvény hatása alatt, hanem abban az örömben élnek, hogy Isten gyermekei

– fejtette ki. A prelátus szerint a prioritás nem az egó, hanem mindenekelőtt a másik ember, ahogyan Isten számára is volt, akinek mindig is a fiú volt a prioritása. Ez ellentétben áll azzal, ami a kálvárián megfeszített tolvajjal történik, aki ekkor azt mondja Jézusnak: Ha valóban Isten Fia vagy, mentsd meg magad, majd ments meg engem is.

Ha nem éljük meg istengyermeki mivoltunkat, a kapcsolatok csak eszközként és a hasznosság alapján működnek, miközben az öröm megélése azt jelenti, sürgetően érezzük, hogy Isten szerint éljünk

– hangsúlyozza a kötet bevezetőjében a Pápai Tudományos és Társadalomtudományi Akadémia alkancellárja. Ferenc pápa új könyve az öröm megközelítésének három útját mutatja be három szóból, kifejezésből kiindulva: lenni, osztozni és tanúságot tenni. A „lenni” szó nyomán összeállított rész az örömről mint a személyes és lelki hozzáállás megéléséről szól; az „osztozás” a társadalmi elkötelezettség és a barátság öröme; végül pedig a „tanúságtétel” az Isten szerinti élet öröme.  E könyv olvasása olyan, mintha lapjain járnánk, az emmauszi tanítványok módjára – mutat rá Viganò prelátus. Az emmauszi tanítványok csak a kenyértöréskor ismerik fel Jézust, de akkor felteszik maguknak a kérdést: Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt az úton?

A Szentlélek indítja arra az embert, hogy a kenyértörés gesztusában felismerje az Urat, de ő már előbb működik, még akkor is, amikor egy ismeretlen emberrel haladunk az úton

– zárja bevezetőjét a prelátus.

A beszámolót teljes terjedelmében a Vatican News oldalán olvashatják.

Forrás: Vatican News

A címlapkép forrása: Vatican News

Iratkozzon fel hírlevelünkre