Drámaian növekszik az üldözött keresztények száma szerte a világban

Az Aid to the Church in Need (Szükséget Szenvedő Egyház) angliai szervezete által az évente megtartott Vörös Hét alkalmából kiadott legfrissebb jelentésében a megkérdezettek szerint az elmúlt két évben a keresztények elnyomása vagy üldöztetése az országok 75 százalékában növekedett.

A kampányt hagyományosan novemberben tartják, amelynek részeként különböző országokban vörös színnel világítják meg egyes híres épületeiket és nevezetességeiket. Számos egyedi kezdeményezést is indítanak, imahadjáratot és tanúságtételt tartanak ebben az időszakban. A tanulmány kiegészíti a nemzetközi jótékonysági szervezet éves jelentését a vallásszabadságról, ami szerint a 24 vizsgált ország 75 százalékában tovább nőtt a keresztényüldözés az elmúlt két évben.  A közel-keleti keresztények helyzete némi aggódásra ad okot, ugyanis több országban fennáll annak a veszélye, hogy a tömeges migráció következtében több közösség is eltűnhet. A jelentés szerint Izrael Állam 1948-as megalakulása óta a palesztin területeken élő keresztények száma 18 százalékáról 1 százalék alá esett a folyamatos izraeli-palesztin feszültségek és a gazdasági nehézségek miatt.

Az elmúlt két évben több mint ötezer keresztény hagyta el ezeket a területeket, beleértve Jeruzsálemet is.

Ezzel csatlakoztak ahhoz a több tízezer társukhoz, akik már korábban elhagyták ezt a vidéket főként Európába, az Egyesült Államokba és Kanadába menekülve. Szíria és Irak helyzete drámaibb: utóbbiban a kivándorlás az Egyesült Államok vezette 2003-as katonai beavatkozás után kezdődött. Ez csak fokozódott, felerősödött az Iszlám Állam megszállása idején a mezopotámiai kereszténység bölcsőjének számító Ninivei-síkságon, amikor több mint százezer ember kényszerült elmenekülni otthonaiból. Ugyan az Iszlám Állam katonai vereséget szenvedett, de a helyi keresztények a mai napig tömegesen vándorolnak ki a gazdasági válság, a diszkrimináció, valamint a folyamatos politikai instabilitás és bizonytalanság miatt. A káld egyház prímása, Louis Raphael Sako bíboros szerint ez az exodus példátlan a történelemben.

A második Öböl-háború előestéjén az iraki keresztények számát 1-1,4 millió közöttire becsülték. Azóta számuk legalább 75 százalékkal csökkent.

Szíriában a Bassár el-Aszad rezsimje és a felkelők között zajló polgárháború miatt, valamint az Iszlám Állam teljes körű újjáéledésének veszélye okán a keresztény közösség létszáma a 2011 előtti 10 százalékról kevesebb mint 2 százalékra esett vissza, és most már léte is veszélyben van az Aid to the Church in Need jelentése szerint. A tanulmány felhívja a figyelmet a nem állami fegyveresek által elkövetett terrorista erőszak erőteljes növekedésére, különösen Nigériában, ahol a Boko Haram iszlamista terrorista csoport továbbra is félelmet kelt. Itt több, mint 7600 nigériai keresztény vesztette életét gyilkosság következtében 2021 januárja és 2022 júniusa között. Az „Üldözött és elfeledett?” című jelentés azt is megállapította, hogy az olyan eltérő országokban, mint Egyiptom és Pakisztán, a keresztény lányok rendszeresen vannak kitéve emberrablás és nemi erőszak veszélyének az iszlámra való kényszerű áttérítés és kényszerházasság céljából. E drámai helyzet fényében a Pápai Alapítvány arra buzdítja a híveket, hogy csatlakozzanak az imához ezen a héten szerdán, és arra kéri a plébániákat, hogy néma tiltakozásul az üldöztetés csapása ellen világítsák meg vörössel templomaikat. Ázsiában a legnagyobb mértékű üldöztetés Észak-Koreában figyelhető meg, ahol a Kim-rezsim évtizedek óta elnyomja a vallás gyakorlását. 


Hirdetés
A világ számos országa részt vesz a „Vörös Szerda” kezdeményezésekben.

Ausztráliában tíz székesegyházat világítanak meg és a canberrai katedrálisban a Tanúságtevők Éjszakája elnevezésű imaestet tartják meg. Az Egyesült Királyságon belül számos eseményt készítettek elő Angliában és Skóciában is. Franciaországban országszerte száz templomban szólalnak meg a harangok, és kerekasztal-beszélgetést rendeznek a párizsi Les Bernardins-ban. A Szükséget Szenvedő Egyház Németországban Irakból, Nigériából és Pakisztánból hívott vendégeket, hogy tegyenek tanúságot többek között Regensburg, Mainz és Augsburg székesegyházaiban.

A tanulmányt teljes terjedelmében a Vatican News oldalán olvashatják. 

Forrás: Vatican News

A címlapkép forrása: Unsplash.com

'Fel a tetejéhez' gomb